A 37 esztendős orosz csatár két góllal, valamint egy gólpasszal segítette győzelemre a Columbust egykori kenyéradója, a Detroit ellen. Noha a Blue Jackets az első harmadban háromgólos előnyt szerzett, egészen az 59. percig nem dőlhetett hátra. Végül a Red Wingsnél 13 szezont lehúzó Fjodorov tett pontot a találkozó végére, miután egy kontratámadás záraóakkordjaként laposan lőtt a Dominik Haseket menetközben váltó Chris Osgood ketrecébe. “Ez mostani különleges este volt a számára, bár ő minden mérkőzésen hihetetlen dolgokat művel” – nyilatkozta Fjodorovról a csapattárs, Rick Nash, aki góljával és asszisztjával szintén komoly érdemeket szerzett a diadalban, akárcsak a három Columbus-gól születésénél is bábáskodó David Vyborny.
A játéknap másik mérkőzésén a ligaelső Anaheim – javítva a San Jose elleni botlását – 4-1-re legyőzte a vendégként fellépő Calgaryt. Az első harmadik még kiegyenlített küzdelmet hozott, sőt, Daymond Langkow találatával vezetett is a Flames, a folytatásban azonban a “kacsák” felőrölték az ellenfelet és összességében magabiztos győzelmet arattak. Slusszpoénként Jean-Sebastien Giguere, az Anaheim kapusa 27 védés és több bravúr mellett a harmadik hazai gólban előkészítőként vállalt szerepet.
NHL, alapszakasz, 75. játéknap:
Columbus Blue Jackets-Detroit Red Wings 4-3
Anaheim Ducks-Calgary Flames 4-1