Az amerikai autók iránti kereslet csökkenése mellett a japán Toyota 8,2 százalékos decemberi növekedést jelentett be. Ennek megfelelően, ha az eddigi folyamatok nem változnak, a GM a második helyre csúszhat le a Toyota mögé a világ legnagyobb autógyárai között.
A japán gyár ráadásul 2005-ben már 13,3 százalékos piaci részesedéssel bírt, amely már csaknem megegyezik a Chrysler 13,6 százalékos arányával. A tavalyi év egészét tekintve az amerikai gyártók hazai piaci részesedése 57 százalékra esett, a japánoké viszont 36,5 százalékra nőtt. A három nagy amerikai közül egyedül a németek által irányított DaimlerChryslernek nőtt a forgalma, a GM-é és a Fordé 4 százalékkal csökkent.
A szakértők szerint a japán autók előretörése elsősorban a változó fogyasztói szokásoknak köszönhető, meredeken estek ugyanis a korábban népszerű nagyfogyasztású SUV-ok eladásai.