A Csendes-óceán keleti területén valamint az Atlanti-óceán nyugati illetve keleti térségében élő kékbálnák „beszédének” ritmusa, hangszíne, hangmagassága jelentősen eltér egymástól, így egyfajta dialektusnak tekinthető –
Csendes ragadozó, fülelő zsákmányállat
Az állatvilágban hasz-nált hangjelzésnek nem csak egy adott fajon belül, hanem az egyes fajok közötti kommu-nikációban is jelentős szerepe van, ami elsősorban a zsákmány-ragadozó kapcsolatban bizo-nyul igen hasznos-nak.
A kardszárnyú delfin egyik típusát alkotó úgynevezett rezidens orkák igen beszéde-sek (percenként 0,34 hangot hallatnak), ugyanis a fő táplálé-kukat jelentő lazac hallása gyenge, így nem kell tartaniuk a lebukástól. Ezzel szemben a tranziens orkák jóval csende-sebbek (0,05 hangot hallatnak percen-ként), mivel zsák-mányállataik (fókák, delfinek) nagyon kifinomult hallással rendelkeznek, és a ragadozó hangjának hallatára elmenekül-nek.
állítják az Oregon Állambeli Egyetem kutatói.
Hogy a jelenség genetikai vagy egyéb okokra vezethető-e vissza, egyelőre rejtély. A kutatók szerint vannak úgynevezett hibrid hangzások is, amelyekben a különböző dialektusok keverednek, de az szintén nem ismert még, hogy ezek a hangok a közös nyelv részei-e, vagy az eltévedt fiatal egyedektől származnak, akik még nem sajátították el tökéletesen a „nyelvet”.
Hidrofonnal a bálnák nyomában
Egy, az egyesült államokbeli egyetemek és tengerkutató intézetek munkatársaiból álló kutatócsoport nemrég egyedülálló, széleskörű kutatást kezdett a világtengerekben élő bálnákkal kapcsolatban: a biológusok a tengeri emlősök hanghullámait önállóan úszó hidrofonnal (víz alatti mikrofon) rögzítik.
A kilencvenes évek közepéig csak egy helyen végeztek ilyen jellegű felvételt, egy amerikai tengeralattjáró SOSUS (Sound Surveillance System) berendezésével. A rendszert eredetileg az Észak-Atlanti-óceánban cirkáló katonai tengeralattjárók követésére fejlesztették ki. A hidegháború befejeződésével viszont már kutatási célokra, többek között tengerrengések, tenger alatti csuszamlások és legutóbb bálnák megfigyelésére is alkalmazzák.
A bálnakutatást segíti a Hatfield Tengeri Kutatási Központ Hatfield Marine Science Center munkatársa, Haru Matsumoto által kifejlesztett önálló berendezés is, amely a tengerfenéken rögzítve gyűjti be a környezetből érkező rezgéseket. A bálnák énekét átlagosan 40 kilométerről, jó körülmények között akár nagyobb távolságból is képesek befogni. Az elmúlt öt évben már hét ilyen berendezés telepítettek az Alaszkai-öbölbe, ezentúl a Csendes-óceán keleti medencéjébe és az Észak-Atlanti-óceánba is elhelyeztek néhányat.
Hasznos mellékinformációk
A legújabb kutatások nem csak a kékbálnák dialektusára derített fényt, új adatokkal szolgált a simabálnafélék életmódjáról is. A berendezés segítségével ugyanis sikerült megfigyelni egy, az Alaszkai-öbölben átvonuló simabálnafélékhez (Balaenidae) tartozó csoportot. Ez két szempontból is érdekes: az egyik, hogy 1980 óta ennek a fajnak csak egyetlen előfordulását jegyezték fel a területen. Másrészt kiderült, hogy ezek a fajok mélyvizekben is előfordulnak, holott az eddig tapasztalatok alapján azt hitték, hogy kizárólag partközeli vizekben élnek.
A tervek szerint tavasszal a kutatók tovább fejlesztik a rendszert. Újabb mérőműszerek alkalmazásával megfigyelést végeznek a bálnák előfordulása és a vízminőség összefüggése között; ennek során elsősorban a víz hőmérsékletét, sótartalmát és klorofiltartalmát mérik. Reményeik szerint az adatok alapján egyfajta előrejelzési módszert tudnak készíteni, melynek segítségével egy adott terület klorofil és plankton tartalmának növekedéséből következtethetnek a bálnák előfordulási valószínűségére.
