Foci

Jó kedvvel buszozhat haza a Békéscsaba

Teljes a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének mezőnye, miután az Előre nyert a Sopron otthonában.

Amikor megtudta a Békéscsaba, hogy a Sopron lesz az ellenfele a Magyar Kupában, ráadásul idegenben, gyorsan belenézett a kasszába a csapat pénztárosa.

Az ország legeslegtúlsó végébe kellett utaznia Dajka László együttesének, és egy esetleges vereség kellemetlen utazást eredményezett volna visszafelé. Az NB I.-be igyekvő Előre azonban egy szívós Sopron ellen végül hosszabbításban győzött.

A csabaiak kilenc emberrel fejezték be a meccset. 1-0-s vezetésük után Pozsár 11-est hibázott, így amikor a Sopron szintén 11-esből egyenkített, bánhatták, hogy nem döntötték el korábban a meccset. A hosszabbításban aztán eredményesek voltak, így örülhettek a továbblépésnek.

Ez azt jelenti, hogy ott van a Magyar Kupa legjobb 16 csapata között. A következő körben már két fordulót rendeznek, és a Vasas ellen már esélyesként léphet pályára a viharsarki gárda.

Eredmény – Magyar Kupa, 3. forduló:

Soproni Vasutas (II.) – Békéscsaba (II.) 1-2 (0-0, 1-1, 1-2) – hosszabbítás után

A nyolcaddöntő párosítása:

Tiszaújváros (III.) – Dunakanyar-Vác (II.)
Békéscsabai Előre (II.) – Vasas (II.)
ZTE FC (II.) – Videoton FC
Létavértes (III.) – Szolnoki MÁV FC (II.)
Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK
Győri ETO FC – MVM Paks
Nyíregyháza Spartacus (II.) – DVSC-TEVA
Dunaújváros (III.) – FGSZ Siófok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik