Szórakozás

Karda Bea: Nem igaz, hogy a lányunk ne látogatná Som Lajost

karda bea (karda bea)
karda bea (karda bea)

Az énekesnő rendszeresen látogatja volt férjét, és tagadja, hogy a közös lányukat évek óta ne látta volna a Piramis volt tagja.

Karda Bea megdöbbenve olvasta a minap, hogy az egyik napilapban volt férje, Som Lajos azt mondta, hogy évek óta nem látta közös lányukat, Nikit.

“Meglepődtem, amikor ezt olvastam, biztos vagyok benne, hogy elírás lehetett, ugyanis Niki már majdnem két éve itthon él, és rendszeresen látogatja az édesapját velem együtt. Karácsony előtt is együtt voltunk nála, sőt, Lajos édesanyja is ott volt. Tizenhat évig voltunk házasok, és huszonhat éve váltunk el, de soha nem volt közömbös számomra, hiszen a gyermekem édesapja” – mondta a Hír24-nek Karda Bea, aki azt is hozzátette, nehezen dolgozza fel, hogy így kell látnia Som Lajost.

Karda Bea és Som Lajos megismerkedésük napján. Fotó: Facebook

A korábban politikai babérokra is törő énekes ugyanis egy ideje már elhagyta nyolcadik kerületi lakását, és egy idősek otthonába költözött, hogy megfelelő ápolást és gondoskodást kapjon. Karda Bea szerint Som Lajos jól viseli az új helyzetet, Bea pedig reménykedik abban, hogy az állapota javul és visszatérhet majd otthonába.

“Nagyon jól viseli a helyzetet, soha nem panaszkodik. Én rosszabbul viselném, bár méltóságteljesen, ha ilyen helyzetbe kerülnék, de belülről nagyon rosszul érintene. Nem vagyok orvos és nem is tudok sokat az egészségi állapotáról, így azt sem, hogy az alkohol miatt romlott meg ennyire az egészsége, vagy a sok műtét az oka, amiken az utóbbi években át kellett esnie. Nem titok, hogy két végén égette a gyertyát, és rossz most látnom, hogy egy egykor élénk, pörgős ember ilyen állapotba kerül. Én 63 évesen továbbra is pörgök, és úgy képzeltem el, hogy még ennyi idősen is fogok tombolni a Piramis koncerten, aminek még ő is a tagja” – vallott volt férje állapotáról Karda Bea, aki azt is hozzátette, hogy Som Lajosban az tartja a lelket, hogy továbbra is rengeteg terve van a zenei életben is, és könyvet is szeretne még írni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik