Foci

Gólt kell rúgnia az MTK-nak, vagy kipottyan

mtk  (mtk, mtk hungária, )
mtk  (mtk, mtk hungária, )

Az Európa Liga selejtezőjének csütörtöki visszavágóján Szlovákiában kellene bizonyítaniuk a kupaezüstérmes kék-fehéreknek.

Nem sikerült túl fényesen az MTK idei nemzetközi kupabemutatkozója, ugyanis az EL-ben a szlovák FC Senica ellen ugyan vezetett az első mérkőzésen, de végül meg kellett elégednie a döntetlennel.

A magyar együttes Kálnoki Kis kiállítása után (az egyik sárga meglehetősen szigorú ítélet volt a bíró részéről) emberhátrányban fejezte be a találkozót, és a gólt is akkor kapta már, amikor már csak 9 mezőnyjátékos volt a pályán.

“A hazai mérkőzés nem sikerült valami jól. Az első félidő jól alakult számunkra, viszont a kiállítás után nehéz helyzetbe kerültünk. A Senica jól használta ki a helyzeti fölényeit. Mindenesetre az első mérkőzés után úgy gondolom, hogy nagyszerű csapat az FK Senica bármilyen összeállításban, így nem lesz könnyű dolgunk a holnapi mérkőzésen. Megvannak az elképzeléseink, az 1-1-es döntetlen most a hazai csapatnak kedvez, számunkra a nagyarányú döntetlen lenne jó. Természetesen úgy készülünk, hogy mindent megteszünk a sikerért” – nyilatkozta a klub weboldalán Garami József vezetőedző.

Kanta József, a csapat rutinosnak számító támadója így vallott a 90 perc előtt: “Tovább szeretnénk jutni mindenképpen. Az első mérkőzés második félidejében az ellenfél megtett mindent a továbbjutásért, de mi is képesek vagyunk gólt, sőt gólokat lőni idegenben.”

A találkozót az ukrán Derdo vezeti majd, és 19 óra 30 perctől a DigiSport közvetíti is a mérkőzést.

Európa Liga, selejtező, visszavágó

FK Senica – MTK Hungária – 19 óra 30 (DigiSport)

Az MTK várható kezdőcsapata: Hegedüs – Nagy T., Wolfe, Kelemen, Hidvégi – Kanta, Vukmir, Zsidai – Tischler, Lázok, Balajti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik