Élet-Stílus

Vásároljunk szelektíven!

A szelektív hulladékgyűjtés önmagában nem elég, már a vásárlásnál érdemes odafigyelni – Kukadiéta-verseny az FN-en.

A szelektálás a köztudatban a hulladékprobléma nagybetűs megoldása. A szelektív gyűjtés valóban nagyon fontos, hiszen a szétválogatott hulladékot eltérítjük a lerakóktól, kevésbé terhelve a környezetet, az újrahasznosítás pedig sokaknak munkát ad. A hulladékpiacra is átterjedő gazdasági válság a hulladék árzuhanását eredményezte. Előfordul az is, hogy a hulladékátvevő helyett az fizet, aki meg akar szabadulni a szelektíven gyűjtött hulladéktól. Ezek a tények rávilágítottak a rendszer sebezhetőségére, és arra, hogy a szelektív gyűjtés önmagában nem lehet a hulladékkezelésre adott egyetlen válasz.

Kétszeres hatékonyság

A tapasztalat szerint a Magyarországon elterjedt gyűjtőszigetes szelektálás hatékonysága meglehetősen alacsony. Jelenleg a háztartási hulladék 15-20 százalékát gyűjtjük szétválogatva, és a gyakorlat azt igazolja, hogy ebbe a rendszerbe az összes háztartási hulladék legfeljebb 30 százalékát lehet becsatornázni. Ennél jóval hatékonyabb megoldásnak bizonyul a házhoz menő szelektív gyűjtés, ahol egyenesen a társasházak kukatárolóiban állítják fel a szelektív gyűjtőket, illetve a kertes házas övezetekben a zsákokban külön gyűjtött hulladékokat fajtánként szállítja el a kukásautó.

Szelektív hulladékgyűjtés a panelben (MTI)

Szelektív hulladékgyűjtés a panelben (MTI)

Ezzel a rendszerrel akár a hulladék 60 százalékát is újra lehet hasznosítani. Számos iskolában, közintézményben, vállalatnál és irodaházakban működik már az intézményi szelektív gyűjtés, amelynek további kiterjesztése is kulcsfontosságú. Egy hazai találmánynak köszönhetően még a panelházak ledobórendszerét is alkalmassá lehet tenni a szelektív gyűjtésre.

Mindennek megvan a helye

Nem árt tudatosítani magunkban azt sem, hogy nem csak a sárga-kék-fehér-zöld-szürke tartályok szerint lehet vagy kell szelektíven gyűjteni. A lakossági hulladékudvarokon, illetve az önkormányzatok által szervezett begyűjtéseken szabályosan adhatjuk le az elektronikai hulladékainkat, háztartási gépeinket, az akkumulátorokat és elemeket, a használt zsírt és sütőolajat, a maradék vegyszereket, festékeket, a fénycsöveket és a tartós égőket.

Elemgyűjtőkkel szinte mindenki találkozott már, de sok helyen a tartós izzóknak is kihelyeztek már külön gyűjtőedényeket. A lejárt szavatosságú gyógyszereket pedig bármelyik patikába visszavihetjük, ahol kötelesek azokat ingyen visszavenni. Számos egyéb holmi van, amit szintén elkülönítve gyűjthetünk, ezekről bővebben.

Újratermékek – nem is gondolnánk

A begyűjtött termékekből rengeteg hasznos holmi készül, csak néhány a teljesség igénye nélkül: a papírból tojástartó, egészségügyi papír, rajzlap, a műanyagból építőipari szerelvények, virágládák, fűnyírók, a PET palackból műszál, a gumiabroncsokból futópálya stb. Sajnos a gyártók sokszor nem is tüntetik fel, hogy újrahasznosított, ilyen értelemben környezetbarát terméket készítenek. Rajtunk áll, hogy a szelektív gyűjtésnek értelmet adjunk azzal, hogy az újrahasznosított anyagból készült termékeket választjuk az elsődleges nyersanyagból gyártottakkal szemben.

Írjunk például újrapapírból gyártott füzetbe. Legyünk aktívak, járjunk utána, hogy miből mi készül! Az anyagok körforgásban tartásának fontos része az is, hogy ha nincs is újrahasznosított alternatíva egy-egy áru esetében, akkor is vegyük figyelembe, hogy maga a termék és a csomagolása szelektíven gyűjthető legyen. A szelektíven gyűjthető anyagok településenként változnak a szerint, hogy az önkormányzat hogyan állapodik meg a közszolgáltatóval, illetve az utóbbi milyen hasznosítóval áll kapcsolatban. A konkrét kérdésekkel kapcsolatban mindig a helyi szemétszállító társaságot keressük!

Nevezzen Ön is a KukaDiéta zöld háztartás versenyre! Várjuk ötletes, egyedi megoldásait a szelektív gyűjtés minden részletével kapcsolatban. A legötletesebb, környezettudatos megoldásokkal Ön is megnyerheti a versenyt, és környezetbarát nyereményekkel bővítheti háztartását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik