Élet-Stílus

Megemelték a vaddisznók fejadagját

A hosszan tartó, kemény fagy miatt megemelte a vadnak kiszórt „élelmiszeradagot” a Gemenc Zrt., és a fakitermelést is az állatok igényeihez igazították. A szarvasok, őzek, vaddisznók szélvédett helyekre húzódnak, a magas hó és kemény hideg az idei vaddisznókra és a muflonokra a legveszélyesebb.

Az egyre hidegebb idő miatt egyre több takarmány szükséges a gemenci vadállomány jó kondíciójának megtartásához, amelyet a vadászok lovas fogattal vagy éppen traktorral visznek a vadetetőkhöz. „Ez éves szinten átlagosan 100 millió forintos költséget jelent, ami a hótakaró, a tél elhúzódásának függvényében emelkedhet” – mondta el a FigyelőNetnek Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vadászati osztályának vezetője.

Vadetetés (forrás: Gemenc Zrt.)

Vadetetés (forrás: Gemenc Zrt.)

Az erdőgazdaság már nyáron felkészült a keményebb télre, többek között ekkor töltötték fel a szénaetetőket. Az erdőterületeken folyamatos, rendszeres a vadetetés, azonban a nagy fagyok beálltával a nádasokra, mezőgazdasági területekre, erdőfoltokra is kiterjesztették a takarmányozást.

Az erdőgazdaság kezelésében álló, mintegy 38 ezer hektárnyi területen jelenleg nincs hó, a kemény hideg azonban így is szedi áldozatait elsősorban a fiatal, gyenge, kiöregedett állatok között. A zord időben a vad a déli, melegebb lankákat, a szélvédett fenyveseket keresi, az elhullás a szakember szerint jelenleg minimális.

Kemény kihívás

Január közepén megindul a vaddisznók ellése, a szakemberek megkezdték a fűszénabálák kihordását, hogy az anyakocák vackot tudjanak készíteni maguknak. A kismalacok számára ettől fogva a magas hó jelent veszélyt, ha el kell hagyniuk vackukat. Ha a 30-40 centiméteres hóvastagság mínusz 10-20 fokos hideggel párosul, a malacok könnyen felfázhatnak, ami jelentős elhulláshoz vezethet.

Minden állat számára kemény kihívás, ha a hórétegre ónos eső esik: a vékony jégréteg ugyanis megroppan a súlyuk alatt és összevágja a lábukat. Ilyenkor a gazdaság munkatársai folyamatosan feltörik az etetőhelyekhez vezető utakon, ösvényeken a jégpáncélt, amivel megelőzik, hogy a szarvasok, őzek elvágják magukat.

Már nyáron felkészültek

A legkiszolgáltatottabb helyzetben télen a Korzikából betelepített muflonok vannak. A mediterrán területről érkező faj a vadmalacokhoz hasonlóan könnyen felfázik a hóban, és fokozottabban érzékeny a jég okozta sérülésekre. Ez a faj azonban nem él Gemencen, jellemzően az észak hegységeink lakója – emeli ki Fodermayer Vilmos.

Az erdőgazdaság már nyáron felkészült a keményebb télre. A szarvasok és az őzek számára természetes takarmányt jelentő hamvas szeder már elfagyott, ezért a vadászoknak szakszerűen kell pótolniuk a szálastakarmányt. A nagyvadállomány mellett ugyancsak gondot fordítanak az erdőgazdaság szakemberei az apróvadállomány ellátására is, így nem maradnak ki a rendszeres etetésből a nyulak, a fácánok és a foglyok sem – közölte a Gemenc Zrt.

Kétszeres mennyiség

A szálas takarmány mellett lédús „élelmet”, vagyis kukoricasilót, almatörkölyt, lucernaszenázst és szemestakarmányból főleg kukoricát biztosítanak nap mint nap a vadgazdaság munkatársai. Külön figyelmet fordítanak arra, hogy a fakitermelés ütemezésekor a téli időszakban elsősorban a nemes nyár, a fehérnyár és a fűz kerüljenek sorra. Ezek ágainak kérge amellett, hogy a szarvasok kedvelt csemegéje, nagyon fontos vitaminokat és nyomelemeket tartalmaz.

A nagy hidegek miatt az emelt adagú takarmányozás az eddigi napi 10-15 tonna helyett elérheti a 25 tonna mennyiséget is – emelte ki Csonka Tibor vezérigazgató. A rendszeres vadetetés mellett a könnyebb megközelíthetőség érdekében az erdőgazdaság – havazás esetén – folyamatosan hómentesíti a vadetetők környékét és a hozzájuk vezető utakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik