Jó pár kulcsemberét pihentette Sir Alex Ferguson a vasárnapi összecsapáson, a BL-győztes azonban így is simán diadalmaskodott. A Southamptonnál sem igazán bíztak a továbbjutásban, hiszen a másodosztályú együttesben is a fiatalok kaptak lehetőséget.
A Saints kapusa parádés védéseivel 20 percig egymaga tartotta a lelket a társakban, ám Welbeck fejesénél már Davis is tehetetlen volt. Még az első félidőben megfogyatkozott a Southampton, és ezzel végképp eldőlt az összecsapás: Paterson teljesen feleslegesen, a felezővonalnál ment neki Nemanja Vidicsnek.
A szünet után Nani egy nevetséges büntetőből növelte az előnyt, majd a becserélt Gibson állította be a 3-0-s végeredményt.
A 18 éves Welbeck (középen) második gólját szerezte MU-mezben (MTI/EPA)
A 11-szeres győztes Vörös Ördögök a következő körben – csakúgy, mint tavaly – a sorozatot korábban 8-szor is megnyerő Tottenham Hotspurt fogadják. A vasárnapi sorsolás egy másik csemegét is hozott a január 24-26-án sorra kerülő 4. fordulóra: a az FC Liverpool a városi rivális Evertonnal csap majd össze az Anfield Roadon.
Vasárnapi eredmények, 3. forduló (a 32 közé jutásért):
Gillingham (IV.)-Aston Villa 1-2
Southampton (II.)-Manchester United 0-3
Pénteken játszották:
Tottenham Hotspur-Wigan Athletic 3-1
Szombaton játszották:
Preston North End (II.)-FC Liverpool 0-2
Hartlepool United (III. osztályú)-Stoke City 2-0
Arsenal-Plymouth Argyle (II.) 3-1
Chelsea-Southend United (III.) 1-1
Hull City-Newcastle United 0-0
Macclesfield Town (IV.)-Everton 0-1
Manchester City-Nottingham Forest (II.) 0-3
Middlesbrough-Barrow (V.) 2-1
Portsmouth-Bristol City (II.) 0-0
Sheffield Wednesday (II.)-Fulham 1-2
Sunderland-Bolton Wanderers 2-1
West Bromwich Albion-Peterborough United (III.) 1-1
West Ham United-Barnsley (II.) 3-0
Hétfő:
Blyth Spartans (V.)-Blackburn Rovers 21
A döntetlennel végződött párharcok esetében újrajátszásra kerül sor.