Élet-Stílus

Menetel Nadal legyőzője

A címvédő spanyol világelső búcsúztatása után egy újabb kiemeltet vert Robin Söderling a Roland Garroson. A svéd teniszező ellen az orosz Davigyenkónak esélye sem volt. Szávay Ágnes legyőzője két nagyon sima játszmában intézte el Sarapovát.

Tovább folytatja remek szereplését a francia nyílt teniszbajnokságon Robin Söderling. A legjobb 16 között Rafael Nadalt búcsúztató svéd játékos már elődöntős, miután könnyedén verte három szettben Nyikolaj Davigyenkót.

Az orosz játékos ellen bizonytalanul kezdett Söderling, de miután hárított néhány bréklabdát, mindössze 23 alatt besöpörte az első szettet. A korábbi két salakos meccsükön alulmaradó Davigyenkónak mindössze tíz nyerő ütése volt ebben a szakaszban.

Meddig tart ki a jó forma? (MTI/EPA)

Meddig tart ki a jó forma? (MTI/EPA)

A játék képe a második játszmában sem változott, a svéd magabiztosan hozta az adogatójátékait, és bivalyerős tenyereseivel – akárcsak Nadal – a tizedik kiemelt sem tudott mit kezdeni. Alig valamivel több mint másfélóra alatt hozta a meccset Söderling, mindössze öt gémet engedélyezve az ellenfelének.

Az élete első GS-elődöntőjére készülő svéd játékos a brit Andy Murray-t négy szettben kiejtő chilei Fernando Gonzalezzel csap össze a négy között. A két teniszező eddig hétszer játszott egymással és Gonzalez vezet 4-3-ra; legutóbbi négy meccsüket a chilei nyerte.

babos búcsúja

Babos Tímea számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást kedden a juniorok versenyében. A negyedik helyen kiemelt magyar játékos három szettben maradt alul a 15.-ként rangsorolt amerikai Sloane Stephensszel szemben. Párosban Babos továbbjutott, míg Susányi Zsófia kiesett.

Juniorok, női egyes, nyolcaddöntő:
Stephens (amerikai, 15.)-Babos (4.) 6:4, 2:6, 6:4

Női páros, 1. forduló:
Babos, Watson (brit, 3.)-Burdette, Lemoine (amerikai, holland) 6:4, 7:5

Nyolcaddöntő:
Bucsina, Pervak (orosz, 5.)-Susányi, Eikeri (magyar, norvég) 2:6, 6:2 , 10-0 – döntő rövidítés

A nőknél világelsőhöz méltóan szerepel Dinara Szafina. Az orosz játékos elbukta a nyitó szettet Viktorija Azarenka ellen (az elsőt az idei Roland Garroson), aztán összekapta magát és simán elintézte fehérorosz riválisát.

Az előző körben Szávay Ágnest legyőző Dominika Cibulkova a negyeddöntőben a korábbi világelső Marija Sarapovát könnyedén, két játszmában “intézte el”. A 20 éves szlovák játékos pályafutása során először jutott a legjobb négy közé Grand Slam-tornán. Sarapovának 10 hónapos kényszerpihenője után a Roland Garros csak a második torna, melyen indult.

Roland Garros, negyeddöntő
Nők:
Szafina (orosz, 1.)-Azarenka (fehérorosz, 9.) 1:6, 6:4, 6:2
Cibulkova (szlovák, 20.)-Sarapova (orosz) 6:0, 6:2

Férfiak:
Gonzalez (chilei, 12.)-Murray (brit, 3.) 6:3, 3:6, 6:0, 6:4
Söderling (svéd, 23.)-Davigyenko (orosz, 10.) 6:1, 6:3, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik