Élet-Stílus

Halpusztulás volt Csepelen

Szeptember óta több száz mázsa hal pusztult el a karbofurán nevű betiltott növényvédőszertől a Csepel és Szigetszentmiklós határában lévő kavicsbányató területén - mondta el Siket Péter, ráckevei kerületi osztályvezető főállatorvos.

A rovarölő, talajfertőtlenítő és csávázó szert 2008 decemberéig lehetett használni az Európai Unióban, azóta a szer tárolása is tiltott. Az ügyben feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen gondatlanságból vagy szándékosan elkövetett károkozás gyanúja miatt.

A kerületi főállatorvos kiemelte: a méreg jelenlegi koncentrációjában nem veszélyes az emberi szervezetre, azonban horgásztilalmat vezettek be a tóra, a döglött tetemek elszállítását és megsemmisítését pedig már megkezdték.

Siket Péter emlékeztetett: tavaly Jászárokszállás mellett ugyanezen méreg miatt pusztult el számos sas és egyéb ragadozó is, akkor szándékosan rejtették csalitetemekbe a vegyszert.

A hatóságok becslése szerint 200-300 liternyi karbofurán kerülhetett a vízbe, így leghamarabb tavasszal telepíthetnek új halállományt a tórendszerbe. Siket Péter elmondta: az egyes halfajok eltérő mértékben érzékenyek a méregre, így először a sügér, majd a süllő, a busa és az amur pusztult ki a tóból, míg a pontyok viszonylag ellenállóak voltak.

Fogarasi András, a Jó Szerencsét Horgász Egyesület elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: egy csaknem 40 éves halállomány pusztult ki a szennyezés miatt, amely körülbelül 50-80 millió forint kárt okozott a 106 hektáros tórendszer halállományában.

Az egyesület elnöke szerint körülbelül 400 mázsa hal pusztulhatott el a tóban, eddig 150 mázsa tetemet szállítottak el és semmisítettek meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik