Élet-Stílus

Federer leiskolázta az ászkirályt

Hiába ütötte sorozatban a foghatatlan adogatásokat a horvát Ivo Karlovic, minden idők legjobb teniszezője ellen esélye sem volt az angol nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. Roger Federer néhány napon belül végleg a tenisztrónra ülhet

Az ötszörös wimbledoni bajnok Roger Federer szerdán három játszmában nyert Ivo Karlovic ellen és elsőként bejutott a férfi elődöntőbe Wimbledonban. A horvát óriás (208 cm) ezúttal is szórta a foghatatlan és vizetfakasztó adogatásait, ám a bázeli születésű klasszis nem jött zavarba.

A horvát óriás legveszélyesebb fegyverét, a szerváját már a második gémben hatástalanította a svájci klasszis, majd egy újabb brékkel hamar előnybe került. A folytatásban egyszer vette csak el ellenfele adogatását Federer, és mivel saját szerváit könnyedén hozta, a második szettet is besöpörte.

Menetel a hatodik győzelme felé (mti/epa)

Menetel a hatodik győzelme felé (mti/epa)

A harmadik és egyben utolsó felvonásban sokáig tartotta magát Karlovic, de a rövidítésben megmutatkozott a két játékos közötti klassziskülönbség. Az összecsapás mindössze 1 óra 41 percig tartott és a svájci sportember továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Ezzel a sikerrel elérhető közelségbe került Pete Sampras korábban megdönthetetlennek tartott rekordja. Ha Federer néhány napon belül begyűjti hatodik wimbledoni sikerét, úgy pályafutása 15. Grand Slam-tornáján diadalmaskodva megelőzné az amerikait az örökranglistán. A Fedexpressnek is nevezett helvét gigász az idei Roland Garroson aratott sikerével hozta be tengerentúli vetélytársát ebben a vetélkedésben.

A német Tommy Haas nagy csatában legyőzte a végső sikerre is esélyes szerb Novak Djokovicsot, és Federerrel játszik a döntőbe jutásért. Az összecsapás 2 óra 34 percig tartott, a 31 esztendős Haas pályafutása során első ízben jutott elődöntőbe Wimbledonban.

A német meglepetésember (mti/epa)

A német meglepetésember (mti/epa)

“Nem hiszem el, ez csodálatos. Úgy vélem, életem legjobb teniszét játszottam” – lelkendezett a Floridában élő sportoló. A hazai közönség előtt szereplő Andy Murray biztosan verte a spanyol Juan Carlos Ferrerót és szintén elődöntős.

Utolsóként Andy Roddick biztosította be a helyét a négy között, miután öt játszmában legyőzte az ausztrál Lleyton Hewittot. A közel négyórás csata során az amerikai 43 ászt szervált a korábbi világelső, Wimbledonban 2002-ben győztes riválisa ellen.

Wimbledon, férfi egyes, negyeddöntő:
Federer (svájci, 2.)-Karlovic (horvát, 22.) 6:3, 7:5, 7:6
Murray (brit, 3.)-Ferrero (spanyol) 7:5, 6:3, 6:2
Haas (német, 24.)-Djokovic (szerb, 4.) 7:5, 7:6, 4:6, 6:3
Roddick (amerikai, 6.)-Hewitt (ausztrál) 6:3, 6:7, 7:6, 4:6, 6:4

Az elődöntőben:
Federer-Haas
Murray-Roddick

babos és susányi negyeddöntős

Babos Tímea és Susányi Zsófia szerdán délután bejutott a negyeddöntőbe a juniorok versenyében. Babos az orosz Jana Bucsinát verte két játszmában, míg Susányi a holland Richel Hogenkamp ellen nyert három szettben. Előbbi a holland Quirine Lemoine-nel találkozik a négy között, míg utóbbi a japán Inu Mijabival küzd a továbbjutásért.

Szerda este Babos párosban is pályára lépett, s oldalán a horvát Alja Tomljanoviccsal három játszmában győzött az első fordulóban egy szerb kettős ellen.

Junior női egyes, nyolcaddöntő:
Babos (6.)-Bucsina (orosz) 7:5, 6:1
Susányi-Hogenkamp (holland) 6:2, 3:6, 6:3

Junior női páros, 1. forduló:
Babos, Tomljanovic (magyar, horvát)-Curovic, Krunic (szerb) 6:3, 3:6, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik