Élet-Stílus

Magyar-portugál: szükségszerű a bravúr

A magyar labdarúgó-válogatott szerdán ki-ki mérkőzést játszik a Cristiano Ronaldóval felálló portugálok ellen. Hozzánk hasonlóan a vendégnek is nagy szükségük van a három pontra, a döntetlen egyik csapatnak sem jó.

A magyar és a portugál csapatnak egyaránt csak a győzelem lehet üdvözítőn. Amelyik válogatott vesztesen hagyja el a Puskás Ferenc Stadion gyepét, az reálisan nézve leszámolhat a vb-szereplésről szövögetett álmaival. Erwin Koeman csapata jelenleg a második, pótselejtezőt érő helyen áll a csoportban, a svédeket egy, a portugálokat pedig három ponttal előzi meg.

Az egy ponttal nem lennénk kisegítve, miután az éllovas dánok mellett az előzésre készülő a svédek is győzelemmel kecsegtető mérkőzés előtt állnak albánok, illetve máltaiak ellen. Persze Carlos Queiroz meglepetésre haloványan szereplő csapatának sem lenne elég a döntetlen. Ez esetben ugyanis maradna a negyedik helyen, és a papírformának megfelelő eredmények esetén a dánokkal szemben kilenc, a svédekkel szemben négy pont lenne a hátránya két fordulóval a sorozat zárása előtt.

Nyerni kell! (MTI/EPA)

Nyerni kell! (MTI/EPA)

Minket persze jobban izgat a magyar labdarúgó-válogatott szereplése, amely korábban még egyszer sem győzte le a portugálokat, most – a svédek elleni hazai vereség után – ugyanakkor egyszerűen em nincs más választása. Az utolsó hazai fellépésen szükségszerű a három pont megszerzése.

Még úgy is, hogy többen sérüléssel bajlódnak (Fülöp Márton, Juhász Roland, Szélesi Zoltán és Rudolf Gergely – a kapus nem játszik, a többiek szereplése kérdéses), míg Gera Zoltán sárga lapjai miatt nem léphet pályára Cristiano Ronaldóék ellen.

nyolcból semmi…

1926.12.26.: Portugália-Magyarország 3-3, barátságos
1933.01.29.: Portugália-Magyarország 1-0, barátságos
1938.01.09.: Portugália-Magyarország 4-0, barátságos
1956.06.09.: Portugália-Magyarország 2-2, barátságos
1966.07.13.: Portugália-Magyarország 3-1, vb-mérkőzés
1983.04.13.: Portugália-Magyarország 0-0, barátságos
1998.09.06.: Magyarország-Portugália 1-3, Eb-selejtező
1999.10.09.: Portugália-Magyarország 3-0, Eb-selejtező

„Ez egy teljesen más találkozó lesz, mint a svédek elleni mérkőzés volt, mivel riválisunk más futballt játszik, technikailag a legjobbat Európában. Szinte érthetetlen, hogy ilyen kerettel miként állhatnak ennyire hátul a csoportban, de ez is mutatja, csapatként nem funkcionálnak tökéletesen” – mondta Koeman.

Halmosi Péter, az angol élvonalban szereplő Hull játékosa szerint „az elején meg kell fogni őket. Kifejezetten keményen kell védekeznünk, s az sem baj ha a szabályok keretein belül egy-két ‘csomagot’ kiosztunk”. A ballábas labdarúgó ehhez hozzátette: „Ott kell lihegnünk a nyakukon, hogy ne tudjanak kibontakozni. Ez a 90 perc teljes koncentrációt igényel majd.”

Kétségkívül nem árt figyelni, tekintve, hogy szinte valamennyi portugál játékos képes egy-egy villanásra, amellyel eldöntheti a három pont sorsát, különösen igaz ez a glóbusz legdrágább játékosára, Cristiano Ronaldóra.

Éppen ezért meglepő, hogy az aranylabdás támadó a selejtezőben még nem szerzett gólt – és csak remélni tudjuk, hogy nem ellenünk kezdi meg a gólgyártást. A társai eddig kilenc alkalommal találtak a kapuba, akárcsak a magyarok, ugyanakkor egy góllal többet kaptak, szám szerint ötöt, míg mi négyet.

94 millió eurós mosoly (MTI)

94 millió eurós mosoly (MTI)

Ez már csak azért is meglepő, mert „elől” és „hátul” is hezsegnek a sztárok a szerdai ellenfélnél, viszont magyarázatot ad arra, miért is negyedikek a legutóbbi vb-n elődöntős portugálok.

„Nincs más választásunk, fel kell emelnünk a fejünket és meg kell őriznünk a hitünket. A játéknak még nincsen vége, amíg van esélyünk, hinnünk kell a sikerben” – nyilatkozta a kapitányuk.

A korábban a Machester Unitednél pályaedzőként, a Real Madridnál vezetőedzőként dolgozó Carlos Queiroza budapesti sajtótájékoztatóján hozzátette: „Mentálisan és fizikálisan is készen állunk. Alaposan tanulmányoztuk a magyarokat, tiszteljük őket, éppen ezért a maximumot fogjuk nyújtani
Egyet ígérhetek, támadó futballt várhatnak tőlünk”.

„Tudjuk, mik a magyarok erősségei és gyengéi, de ez mind nem számít. Csak az az érdekes, ami a meccsen történik. Sokat kell birtokolnunk a labdát, és agresszívan kell játszanunk, hogy nyerjünk” – fogalmazott Nuno Gomes, a Benfica támadója.

Vb-selejtező, európai 1. csoport, szerda:
Magyarország-Portugália, 20:45
Puskás Ferenc Stadion, v.: Lannoy (francia)

Málta-Svédország, 19:30
Albánia-Dánia, Tirana, 20:30

Az állás:
1. Dánia 7 mérkőzés/17 pont
2. Magyarország 7/13
3. Svédország 7/12
4. Portugália 7/10
5. Albánia 8/6
6. Málta 8/1

—-Szerdán öt csapat kijuthat a vb-re—-

Szerdán a kilenc európai selejtezőcsoportból öt válogatott kijuthat a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra. A 3. csoportban a szlovákok ünnepelhetnek, ehhez nyerniük kell Belfastban (ez a sorozatban még senkinek sem sikerült), mindeközben azért is izgulniuk kell, hogy döntetlen legyen a lengyel-szlovén találkozó.

Az Európa-bajnok spanyolok az 5. csoportban az észtek elleni győzelemmel tehetik biztossá dél-afrikai indulásukat, ám ehhez az is kell, hogy a törökök pontot raboljanak a bosnyákok otthonában. A 6. csoportból a veretlen angolok kijutnak, ha legyőzik a horvátokat. Érdekesség, hogy a tavalyi Európa-bajnokságtól éppen a horvátok ütötték el az angolokat.

A 7. csoport rangadóján pokoli hangulat várható, hiszen ha Belgrádban a házigazda szerbek legyőzik a legutóbb vb-döntős franciákat, akkor kijutnak. A 8-as csoportban a világbajnoki címvédő olaszok a bolgárokat fogadják, és egy esetleges győzelemmel hatalmas lépést tennének a továbbjutás felé.

—-Program, állás—-

Vb-selejtező, európai 1. csoport:
Magyarország-Portugália, 20:45
Málta-Svédország, 19:30
Albánia-Dánia, Tirana, 20:30

Az állás:
1. Dánia 17/7
2. Magyarország 13/7
3. Svédország 12/7
4. Portugália 10/7
5. Albánia 6/8
6. Málta 1/8

2. csoport:
Izrael-Luxemburg, 20:00
Lettország-Svájc, 20:30
Moldova-Görögország, 21:30

Az állás:
1. Svájc 16/7
2. Görögország 13/7 (12-6)
3. Lettország 13/7 (11-6)
4. Izrael 9/7
5. Luxemburg 5/7
6. Moldova 2/7

3. csoport:
Csehország-San Marino, 17:20
Észak-Írország – Szlovákia, 20:45
Szlovénia-Lengyelország, 20:45

Az állás:
1. Szlovákia 16/7
2. Észak-Írország 14/8
3. Lengyelország 11/7 (19-8)
4. Szlovénia 11/7 (10-4)
5. Csehország 9/7
6. San Marino 0/8

4 csoport:
Liechtenstein-Finnország, 19:30
Wales-Oroszország, 20:45
Németország-Azerbajdzsán, 21:45

Az állás:
1. Németország 19/7
2. Oroszország 18/7
3. Finnország 13/7
4. Wales 9/7
5. Azerbajdzsán 1/7 (1-9)
6. Liechtenstein 1/7 (1-18)

5. csoport:
Örményország-Belgium, 19:00
Bosznia-Hercegovina – Törökország, 20:00
Spanyolország-Észtország, 22:00

Az állás:
1. Spanyolország 21/7
2. Bosznia-Hercegovina 15/7
3. Törökország 11/7
4. Belgium 7/7
5. Észtország 5/7
6. Örményország 1/7

6. csoport:
Fehéroroszország-Ukrajna, 19:00
Andorra-Kazahsztán, 20:00
Anglia-Horvátország, 21:00

Az állás:
1. Anglia 21/7
2. Horvátország 17/8
3. Ukrajna 14/7
4. Fehéroroszország 9/7
5. Kazahsztán 3/7
6. Andorra 0/8

7. csoport:
Feröer-szigetek – Litvánia, 18:15
Románia-Ausztria, 20:45
Szerbia-Franciaország, 21:00

Az állás:
1. Szerbia 18/7
2. Franciaország 14/7
3. Ausztria 10/7
4. Litvánia 9/7
5. Románia 8/7
6. Feröer-szigetek 1/7

8. csoport:
Olaszország-Bulgária, 20:50
Montenegró-Ciprus, 21:15

Az állás:
1. Olaszország 17/7
2. Írország 16/8
3. Bulgária 11/7
4. Ciprus 5/7
5. Montenegró 4/7
6. Grúzia 3/8

9. csoport:
Skócia-Hollandia, 20:30
Norvégia-Macedónia, 20:30

Az állás:
1. (már vb-résztvevő) Hollandia 21/7
2. Skócia 10/7
3. Norvégia 7/7 (7-6)
4. Macedónia 7/7 (4-9)
5. Izland 5/8

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik