Élet-Stílus

US Open: az eső elmosta a pénteki programot

A heves eső miatt egyetlen mérkőzést sem tudtak lebonyolítani pénteken az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A férfi egyes döntőjére hétfőn kerül sor.

A férfiaknál Rafael Nadal és Fernando Gonzalez csütörtöki negyeddöntőjét a második játszma végén – spanyol vezetésnél, 7:6, 6:6-os állásnál – péntekre kellett napolni, az új menetrend szerint pedig magyar idő szerint szombaton 18 órakor kezdődik.

Ezt követi a női elődöntőben a dán Caroline Wozniacki és a belga Yanina Wickmayer mérkőzése, majd jön a slágermeccs a címvédő amerikai Serena Williams és a belga Kim Clijsters között.

Pénetek a víz volt az úr Flushing Meadowsban (MTI/EPA)

Péneteken a víz volt az úr Flushing Meadowsban (MTI/EPA)

Mivel az amerikai nyílt teniszbajnokságon egy játékos nem játszhat ugyanazon a napon két egyes mérkőzést, a férfiaknál leghamarabb vasárnap lehet majd megrendezni az elődöntőket, ebből következően – akár csak tavaly – a finálé hétfőre csúszik.

A szponzorok és tévécsatornák részéről egyre nagyobb nyomás nehezedik a szervezőkre amiatt, hogy nincs tető a centerpálya felett, miközben Wimbledonban idén debütált a „fedél”, míg az Australian Openen két stadiont is be lehet csukni felülről. A Roland Garroson pedig már tervezik a tetőszerkezetet, a US Openen viszont 2014-ig biztosan nem lehet erre számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik