Élet-Stílus

Rekordbüntetés az őrjöngő Serenának

Tízezer dolláros pénzbírsággal sújtották az amerikai nyílt teniszbajnokság szervezői Serena Williamst, mert az amerikai sportoló a női egyes elődöntőjében magából kikelve üvöltözött a vonalbíróval.

Az elveszített első játszma után Kim Clijsters 6:5, 30-15-re vezetett, vagyis két labdára volt a sikertől, miközben riválisa adogatott. Serena első szervája nem sikerült, a másodiknál a vonalbíró lábhibát jelzett, így meccslabdához jutott Clijsters. Az amerikai nehezen emésztette meg a döntést, és ütőjét rázva üvöltözni kezdett a bíróval: sértegette, megfenyegette, azt mondta, hogy megöli, majd közölte, hogy ha tehetné, lenyomná a torkán a labdát.

A tízezer dollár a legmagasabb pénzbüntetés, amelyet Grand Slam-tornán sportszerűtlen viselkedésért kiszabhatnak. Az amerikai teniszezőnek további ötszáz dolláros bírságot kell megfizetnie, amiért üvöltözés közben rázta, később pedig ledobta az ütőjét.

Ez egyébként aligha okozhat nehézséget neki, hiszen az elődöntőbe jutásért 350 ezer dolláros pénzjutalom üti a markát.

Megbánta Serena

“Elvesztettem az önuralmamat, és a csata hevében nem tudtam fékezni az érzelmeimet. Helytelenül viselkedtem, tanulok az esetből, és kérem rajongóim megértését” – olvasható az amerikai játékos nyilatkozatban.

Egy nappal korábban a 28 éves címvédő még egészen más szavakat intézett a lábhibát bemondó asszisztenshez: “Istenemre esküszöm, hogy lenyomom a torkodon ezt a labdát, érted? Örülj, hogy nem teszem meg” – ordította ütőjét fenyegetően rázva, sőt, állítólag azt is kilátásba helyezte, hogy megöli a vonalbírót. Utólag már tagadta ezt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik