Élet-Stílus

Heninnel jövőre ismét számolni kell

Bejelentette visszatérését a belgák klasszis teniszezője, a hétszeres Grand Slam-győztes Justine Henin, aki tavaly májusban világelsőként vonult vissza.

Bár 2008. május 14-én azt állította, döntése végleges, örökre felhagy a tenisszel, Justine Henint a közelmúltban látták edzeni, rendelt 14 ütőt is, valamint lemondott egy szerepet a következő színházi évadra. Jóllehet, az esetleges visszatéréséről – amelyről hétfőn két belga lap is beszámolt – nem óhajtott beszélni, mint ahogy honlapja és szóvivője is hallgatott. Egészen kedd estig.

Heninnel jövőre ismét számolni kell 1

„Ismét érzem magamban az elszántságot, feltöltődtem, fizikailag rendben vagyok, és nagyon hiányzik a játék” – közölte a még csak 27 éves belga játékos, aki idén Charleroi-ban és Dubajban bemutató mérkőzésekkel „melegít” a visszatérésére, majd jövőre ismét elindul WTA-tornákon. Henin tervei szerint ott lesz a 2010-es év első Grand Slam-viadalán, az Australian Openen.

„Mindenesetre ez a cél. Négy hónapom van arra, hogy jól felkészüljek. Nem tudom, ez miként fog sikerülni, de ott akarok lenni Melbourne-ben” – mondta a 166 centis teniszező.

Justine Henin pályafutása során 41 tornagyőzelmet aratott, beleszámolva a hét Grand Slam-diadalát is. Kétszer nyert WTA-világbajnokságot, 2004-ben, Athénban pedig olimpiai aranyérmet akasztottak a nyakába. Korábban 117 héten át vezette a női világranglistát, és pályafutása során eddig csaknem 20 millió dollárt ütögetett össze. A jövőre pénzét és trófeagyűjteményét is gyarapíthatja. Henin visszatért!

Justine Henin

Született: 1982. június 1., Liege (Belgium)
Lakóhelye: Marloie (Belgium), Monte-Carlo
Magassága/testsúlya: 1,66 m/57 kg
Ütőfogása: jobbkezes
Profi státusz: 1999. január 1-jétől
Visszavonult: 2008. május 14.
Legjobb világranglista-helyezése: 1.
Legjobb eredményei: 41 WTA-tornagyőzelem egyesben, ebből 7 Grand Slam (2003: Roland Garros, US Open, 2004: Australian Open, 2005: Roland Garros, 2006: Roland Garros, 2007: Roland Garros, US Open), olimpiai bajnok (2004), WTA-világbajnok (2006, 2007), Fed Kupa-győztes (2001)
Összkeresete: 19 461 375 dollár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik