A B-próba is megerősítette az első vizsgálat eredményét, abban is erythropoietin (EPO) nyomaira bukkantak a szakemberek.
„Nem lepett meg minket a hír, mivel azt néhány napja kiszivárogtatta a sajtó” – közölte a baszk Euskaltel, amely továbbra is kiáll 29 éves versenyzője mellett, akinek ügyvédei bevonásával van lehetősége arra, hogy tisztázza magát.
A Tour egyik hegyi szakaszán győztes, összetettben a 11. helyen végző Mikel Astarloza a múlt hónapban úgy nyilatkozott, nem tett semmi olyat, amellyel vétett volna a szabályok ellen, és állítólag bizonyítékai vannak arra, hogy megkérdőjelezhető a madridi laboratóriumban elvégzett vizsgálatok hitelessége.
A közelmúltban Astarloza mellett egy másik Euskaltel-bringás, a 32 esztendős Inigo Landaluze is fennakadt a doppingvizsgálaton.
