A magyar válogatott keddi gyakorlását követően dr. Pánics Gergely csapatorvos arról tájékoztatta az MLSZ honlapját, hogy a jelenlegi helyzet szerint Szélesi Zoltán biztosan nem tudja vállalni a játékot, Rudolf Gergely szerepeltetésére is csekély az esély, de némileg jobb a helyzet Juhász Roland esetében.
Utóbbi sérülten vállalta a játékot a svédek elleni szombati találkozón, de a második félidőben le kellett cserélni. Döntés esetében csak szerdán születik, ugyanakkor Juhász a Magyar Televíziónak nyilatkozva elmondta: ő mindenképpen ott szeretne lenni a pályán, ha szükséges, akkor beinjekciózva futballozik.
Fülöp Márton esetében már korábban kiderült, hogy nem állhat a kapuba szerdán, míg Gera Zoltán eltiltása miatt nem játszhat a sorsdöntő találkozón.
