Élet-Stílus

Szabó Emese ezüstérmes az Eb-n

Az 51 kg-os súlycsoportban szereplő Szabó Emese ezüstérmet szerzett a vilniusi birkózó Európa-bajnokságon.

A magyar versenyző a viadal honlapja alapján a döntőben két menetben (0-1, 0-1) kapott ki az orosz Jekatyerina Krasznovától.

Szabó a nyolcaddöntőben a tavalyi Eb bronzérmesét, a finn Tiina Ylinent győzte le, majd a nyolc között az olasz Francine de Paolánál bizonyult jobbnak, a fináléba kerülésért pedig a spanyol Maria del Mar Serranót verte. A döntő előtti mindhárom összecsapását két menetben nyerte.

Szabó Emese (jobbról) és az orosz Krasznova (MTI/AP)

Szabó Emese (jobbról) és az orosz Krasznova (MTI/AP)

Éremért mérkőzhetett Godó Kitti is, de az 59 kg-os súlycsoport magyarja a helyosztón két szakaszban (0-1, 0-3) vereséget szenvedett az orosz Julija Rekvavától, ezzel ötödikként zárt. Godó az első mérkőzésén nem bírt Johanna Mattssonnal, két menetben kikapott, de mivel a svédek junior világbajnoka a döntőig menetelt, a magyar birkózó a vigaszágon folytathatta szereplését.

Ott aztán három szakaszban győzött az olasz Sabrina Esposito ellen, ezzel nyílt lehetősége nyílt a bronzérem megszerzésére, ami végül nem jött össze neki.

Birkózó Eb, Vilnius
Nők, 51 kg, döntő:
Szabó Emese-Krasznova (orosz) 0-2
1. Krasznova, 2. Szabó Emese, 3. Blahinja (ukrán) és De Paola (olasz)

59 kg, az éremért:
Godó Kitti-Bekava (orosz) 0-4
Döntő:
Mattsson (svéd)-Hariv (ukrán) 2-0
1. Mattsson, 2. Hariv, 3. Rekvava (orosz) és Selloum (francia), 5. Godó Kitti

67 kg, döntő:
Burmisztrova (ukrán)-Kurbangadzsijeva (azeri) 2-0
1. Burmisztrova, 2. Kurbangadzsijeva, 3. Ivanova (bolgár) és Bartnovszkaja (orosz)
Magyar induló nem volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik