Élet-Stílus

Kiválóan motoroztak a magyarok Japánban

Kiválóan szerepeltek a magyarok Motegiben, a 250-es géposztály Japán Nagydíján: Talmácsi Gábor a negyedik, míg Tóth Imre a 13. helyen fejezte be a versenyt, amely után a spanyol Alvaro Bautista ünnepelhetett a dobogó tetején.

Már a bemelegítés során is jól teljesítettek a magyarok: Tóth Imre motorozta a legjobb időt (!), Talma pedig hatodik volt.

A nyolcadliteresek között 2007-ben vb-első Talma, aki korábban kétszer is dobogós volt Motegiben, a hetedik helyről indulva nagyszerűen kapta el a rajtot, feljött a harmadik helyre, majd a házigazdák kedvence, Aojama Hirosi mögött a második helyen száguldott, sőt, egy rövid ideig még az élen is motorozott.

Később ugyan Aojama mellett többen is elé kerültek, de végig ott volt az élmezőnyben, és némi szerencséje is volt, hiszen a francia Mike Di Meglio és a spanyol Alex Debon „kihulott” előle.

Talmácsi elégedett lehet, már 19 vb-pontja van (MTI/EPA)

Talmácsi elégedett lehet, már 19 vb-pontja van (MTI/EPA)

Az olasz Marco Simoncelli is hibázott, az élen haladva defektet kapott, így aztán ismét Aojama került első helyre került, de kisvártatva a spanyol Alvaro Bautista megérkezett mögé, s hat körrel a vége előtt meg is előzte a japán pilótát, majd közel hat másodperces előnnyel meg is nyerte az idei második futamot.

Aojama lett a második, a dobogó legalsó fokára pedig a Tóth Team versenyzője, az olasz Mattia Pasini állhatott fel.

A hiba nélkül és higgadtan versenyző Talmácsi negyedik helye mindenképpen dicséretes, mint ahogy Tóth produkciója is az. A kategória másik magyarja ugyanis a 20. rajtkockából startolva – a bukásoknak is köszönhetően – 13. lett.

A „csonka” Katari GP-n aratott győzelme után ismét az olasz Andrea Iannone (Aprilia) volt a legjobb a legkisebb kategóriában, míg a MotoGP-ben a Yamaha-pilóták osztoztak az első két helyen. A spanyol Jorge Lorenzo több mint egy másodperccel előzte meg az olasz Valentino Rossit, ezzel az összetettben is vezet, míg a szezonnyitón diadalmaskodott ausztrál Casey Stonert a negyedik helyen intették le japán futam végén.

Japán Nagydíj, Motegi
125 kcm:
1. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 42:23.716
2. Julian Simon (spanyol, Aprilia) +1.346
3. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) +5.039

A vb állása:
1. Iannone 37.5 pont
2. Simon 30
3. Espargaró 22.5

250 kcm:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 44:06.488
2. Aojama Hirosi (japán, Honda) +5.889
3. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) +21.832
4. Talmácsi Gábor (Aprilia) +25.906

13. Tóth Imre (Aprilia) +1:53.149

A vb állása:
1. Bautista 34 pont
2. Aojama 33
3. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 30

5. Talmácsi 19
18. Tóth Imre 3

MotoGP:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 43:47.238
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +1.304
3. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) +3.763

A vb állása:
1. Lorenzo 41 pont
2. Rossi 40
3. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 38

Következik május 3-án a Spanyol Nagydíj.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik