Élet-Stílus

Rossi levezetésként ralizni fog

Visszavonulása után legalább tíz évig ralizni szeretne Valentino Rossi, a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának, a MotoGP-nek a sztárja.

A sportág legeredményesebb versenyzője szerdán egy interjúban elmondta, régóta tervezi már, hogy kettőről négy kerékre vált, s noha korábban a Forma-1-gyel is kacérkodott, a ralizást tartja reális célnak.

“Édesapám is ralizott, de én sokáig a Forma-1-ben gondolkodtam – mondta a nyolcszoros világbajnok olasz versenyző. – Tárgyaltam a Ferrarival, s úgy terveztem, hogy 2007-ben tesztpilóta, 2008-tól pedig versenyező lehetek a csapatnál, végül azonban maradtam a MotoGP-nél. Úgy látom, a rali lesz a legreálisabb lehetőség számomra. Nagyon jó a kapcsolatom a Ford csapattal, így valószínűleg náluk szerepelnék 2011-től akár tíz évig is.”

Egyelőre kettő, vagy egy kereken (MTI/EPA)

Egyelőre kettő, vagy egy kereken (MTI/EPA)

A 30 éves Rossi korábban három ralis vb-futamon indult már. Legutóbb, tavaly novemberben a 12. helyen végzett Walesben.

A Doktor becenévre hallgató versenyző tavaly két évvel meghosszabbította szerződését a Yamaha csapattal, így 2010 végéig biztosan a motorosok sorait erősíti majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik