Élet-Stílus

Megkegyelmeztek a Csiki-Bege Autónak

Jelentős megszorítások, elbocsátások, készletkisöprés árán, de bizalmat kapott hitelezőitől a Csiki-Bege-birodalom autós üzletága.

Visszavonta egy hónappal ezelőtt kért csődvédelmét a Csiki-Bege Autó. A cégnek sikerült megállapodnia hitelezőivel egy reorganizációs tervről, amelynek köszönhetően talpon maradhat az egyik legnagyobb autókereskedő.

Csiki-Bege Lajos a folyamat részleteiről a FN-nek nyilatkozva elmondta: a csődeljárás bejelentése után lavina indult el ellenük. Inkasszót kezdeményeztek a hitelezőik, a márkaimportőrök azonnali banki garanciát követeltek, és visszakérték bizományban lévő autóikat, de a közműcégek is előre fizettették a számláikat.

A cégnek, hogy megmaradhasson, jelentősen össze kell húznia magát. Első körben elbocsátások lesznek, a 150 fős állományból harminc főt kell elküldeni. Ennek kapcsán igen rossz tapasztalatokat szereztünk arra vonatkozóan, hogy az állam hogyan segíti a munkahelyek megtartását. Ezek az alapok csak a szavak szintjén léteznek – jelenti ki Csiki-Bege Lajos. Az elkerülhetetlen elbocsátások főleg az adminisztrációs és értékesítési területet érintik, de a menedzsment is átszervezésre kerül, innen is kikerülnek emberek – mondja Csiki-Bege Lajos.

Megkegyelmeztek a Csiki-Bege Autónak 1

Lecsökkentik szalonjaik területét is, rövidebb nyitvatartási időre állnak át, és csak a bevételarányosan jobban teljesítő területekre koncentrálnak. Ilyen a cég szervizüzletága – folytatja Csiki-Bege. Folyamatos a készletkisöprés is, ötnapos átadási garanciával. De ezen túlmenően az előleget befizetők számára egy olyan óvadékszámla is működik, amelyről csak az autóátadáshoz hívható le a pénz.

„A szektorban az idén minden a túlélésről szól, mindenki számára – hangsúlyozza végül Csiki-Bege – de így is rengeteg kereskedő fog halkabban vagy hangosabban eltűnni a színről.”

A cégcsoport még március 28-án kért csődvédelmet autókereskedelemmel foglalkozó részlegére, mivel az idei év első három hónapjában nem tudta rendezni a likviditási problémáit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik