Élet-Stílus

Drágábban parkolhatunk Budapesten

Átlagosan csaknem 30 százalékkal drágulnak június 1-jével a 2001 óta változatlan parkolási díjak. Kibővítik a fizetőövezeteket, és családonként csak két kerületi parkolási engedélyt adnak ki, ebből az egyikért a teljes ár felét kell fizetni.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes szerint ésszerűségre és átláthatóságra való törekvés jellemzi az új parkolási stratégiát. Úgy véli, a jelenlegi kaotikus parkolási rendszer gyökeres reformjához vezető első lépést tették most meg. Jelezte, hogy a parkolási rendszer hatékonyságának javítása érdekében országgyűlési képviselőként jogszabály-módosításokat szorgalmaz, például a mozgáskorlátozottak várakozási engedélye kiadásának szigorítása érdekében.

A BKV csaknem 300 forintos jegyárához igazított parkolási díjak maximuma a korábbi 430 forintról 580 forintra növekszik óránként. A legalacsonyabb 115 forintos díj pedig 145 forintra drágul. Az egyeztetéseken a kerületek ennél nagyobb mértékű emelést is javasoltak. Szorgalmazásukra a belső, frekventáltabb városrészeken esténként tovább kell majd parkolási díjat fizetni.

Egerfai József (MSZP) helyszíni javaslatára a XIII. kerület rakparti részeire is kiterjesztették a fizetőövezetet, ahol jelenleg P+R parkolórendszer van. Hagyó Miklós ennek kapcsán megjegyezte, hogy a következő két évben közel kétezer új P+R parkolóhelyet létesítenek Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik