Élet-Stílus

47 milliót tartalékolt a MOB

A tavalyi év sikeres marketingtevékenysége, valamint a NOB vártnál nagyobb támogatása a záloga annak, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a 2009-es évben komoly pénzügyi nehézségek nélkül működjék.

Schmitt Pál elnök jelezte, ez nem azt jelenti, hogy a MOB dúskál az anyagiakban, de az ötkarikás mozgalmat segítő korábbi vállalásai közül egyet sem kell feladnia.

Így – a MOB tájékoztatása szerint – továbbra is jut támogatás a szövetségeknek, elindulhat az olimpiai eredményességben kulcsszereplőnek számító edzők felkarolását célzó kezdeményezés is, és a felsőoktatásban tanuló élversenyzőket segítő Olimpikon Életút Program szintén zavartalanul működik tovább.

Molnár Zoltán főtitkár a 2008-as pénzügyi évről elmondta, a pekingi részvételre kapott 430 milliós állami forrásból 389 milliót költött el a MOB, a fennmaradó részt visszautalja a költségvetésnek.

A MOB saját bevételei – a 472 milliós támogatói, valamint a 178 milliós NOB-hozzájárulás – alapján pozitív eredménnyel zárja a tavalyi évet. A főtitkár hangsúlyozta: drasztikusan, 47 millió forinttal lefaragták a szervezet működési költségeit.

Az ülésen elhangzott, hogy a MOB-ra várhatóan egyre nagyobb nyomás nehezedik majd a szövetségek részéről, mert a hírek szerint – a nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással – az idei évre szóló állami támogatások 50 százaléka feltehetően csak 2010 első hónapjaiban jut majd el a sportágakhoz, ami 2009 második felében nehézségeket okozhat.

A vancouveri téli ötkarikás játékokra a már meglévő 2 kvóta mellé további 12-18 tervezhető, azaz 14-20 fős lehet a csapat.

Az ülés előtt köszöntötte Schmitt Pál Lemhényiné Tass Olga olimpiai bajnok tornásznőt és Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes középtávfutót 80., valamint Kulcsár Gergely ötkarikás ezüstérmes gerelyhajítót – aki három olimpia megnyitó ünnepségén vitte a magyar csapat zászlaját – 75. születésnapja alkalmából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik