Néhány éve puszta kíváncsiságból jelentkeztem egy dán iskolába. Ott örömmel vették az érdeklődésemet, és megkértek, amennyiben lehetséges, nézzem meg a sulit, mielőtt eldöntöm, hogy kimegyek-e tanulni. Az ötlet jó volt, mert amint leszállt a gépem a dán fővárosban, azonnal tudtam, hogy ide biztosan nem jövök.
Délután fél 3 felé szürkület fogadott Koppenhága repülőterén. Igaz, december közepén, de akkor is sokkolt. Délután négykor viszont megkezdhettük az éjszakai életet. Az iskolát leszámítva azzal a céllal érkeztem ide, hogy bebizonyítsam magamnak: még Európa drága országaiban is aránylag jól el lehet boldogulni kevés pénzzel. Elméletem (és egyes vallások) szerint minél kevesebb pénze van az embernek, annál szabadabb. Ha így van, akkor viszont ragaszkodnom kell ahhoz a megkötéshez, hogy legyen biztos háttér valahol a világban. És legyen vagy jó idő, vagy jó társaság, bár ez utóbbi kettő már csak kényelmi szempont. Ezen logika alapján, ha van 20 euróm egy napra, abból kijön a legolcsóbb szállás és némi kenyér. Ha viszont csak 10 euróm van, akkor az szállásra nem elég, tehát mind a 10 megmarad. Optimista embernek meg sosem lesz baja, legalábbis Európában nem.
Irány a vidámpark
Nyugat-Európát és különösen Skandináviát talán fölösleges bemutatni. Nincs az életnek olyan területe, amely ne lenne az elérhető legmagasabb színvonalon szabályozva, a magas szintű szolgáltatások pedig az ennek megfelelő áron elérhetőek. Már az első órában nyilvánvalóvá vált, hogy a hat napra tervezett költségvetésem elegendő akár két éjszakai szállásra, vagy hatnapi bolti kajára, vagy egynapi szállásra és egy vonatozásra. Kezdtem áldani az eszemet, hogy Ferihegyen nem felejtettem el forintért venni egy nagyobb dózis Moszkovszkáját arra az esetre, ha rosszul alakulnának a dolgaim.
Az első boltban kifotóztam útikönyvekből a Koppenhága-térképeket és a legolcsóbb szállások listáját. A legolcsóbb szállások zárva voltak, az egyiken a következő felirat fogadott: see you next summer… amit összeverődve többen úgy értelmeztünk, hogy kezdenek rosszra fordulni a dolgaink. Ennek megfelelően a Tivoli, Koppenhága hatalmas és csodásan kivilágított vidámparkja és egyben botanikus kertje mellett elkezdtük bevenni a folyékony télikabátot. Ez az este alapozta meg a következő ötnek a hangulatát.
Magyar hajléktalan
Első célunk Christiania felfedezése volt. Ez a koppenhágai hippinegyed, tele kocsmákkal, szórakozóhelyekkel, bahiaboltokkal, legális és illegális ajzószerek kínálatával, nemzetközi társasággal, öreg és fiatal hippikkel, punkokkal, rastafarikkal, vagy egyszerűen csak középiskolás arcokkal, akik ilyen társaságra vágynak.
Útközben csatornák mellett barangoltunk, majd megpihentünk egy télire lezárt hatalmas vitorláson. Egy időre szóba került a hajó elfoglalása éjszakára, népszerűbb nevén a squatolás (ami egyszerre jelent jogtalan letelepedést, földhasználatot, guggolást, de kucorgást is, mindenesetre az illegális házfoglalást hívják így), de a hidegre és a szükségszerű zárfeltörésre való tekintettel inkább folytattuk utunkat Christiana Szabadállam felé. Amikor ingyenes szállás után érdeklődtünk, többen említettek valami hatalmas cirkuszsátrat, amiben el lehet lakni egy darabig. Christianiaban az első ember megmondta, hogy a rendőrség évekkel korábban felszámolta a műintézményt. Jobb híján kocsmákban töltöttük az estét, majd egy kedves punk ajánlott ingyenes szálláslehetőséget, úgyhogy vele tartottunk. Két órával később, vezető nélküli éjszakai metrózás és séta után egy lakótelep szélén egy pincébe vezetett, ami mint kiderült – hajléktalanszálló. 
Mire felocsúdtam, punk barátunk már lelépett, mi meg ottmaradtunk egy hatalmas farkaskutyás indián, pár jólöltözött alkoholista, egy magyar csöves és egy szociális munkás társaságában. Miközben kulturált alvóhellyé alakítottuk a termet, paravánokat és matracokat hordtunk be, elbeszélgettem a magyar hajléktalannal. Nyolc éve jár ki Koppenhágába kihúzni a telet. Egyrészt itt nincs annyira hideg a tenger miatt, másrészt sokkal jobb a szociális ellátás, mondja. Közben megtanult dánul. Ha így folytatja, és megtanul még egy nyelvet, könnyen talál majd munkát otthon. Hála a sok elfogyasztott ingyenkávénak, azonnal mély álomba merültem.
Másnap reggel a hely vezetője, a szociális munkás fiú a következő szózattal búcsúztatott minket: „Örülök, hogy segíthettem nektek, remélem soha többé nem jöttök vissza.” A délelőtt ennek a mondatnak az elemzésével telt, hogy akkor most szívesen látott-e vagy sem, és hogy azért ne menjünk vissza, mert nem nekünk van a hely, vagy azért, mert nem szeretné, ha ennyire le lennénk gatyásodva megint. Pedig az árak láttán nem tört le senki. A poén szerint itt is kilencbe kerül egy zsömle, mint otthon. Igaz, koronában, ami nagyjából harminchármas szorzót jelent.
Pontos érkezés
A hét további része azzal telt, hogy átstoppoltunk az országon, pár napot vendégeskedtünk az iskolában, majd amikor kezdett sok lenni, ajánltattunk magunknak egy másik iskolát és kétfelé vált a csapatunk. A másik helyen is vendégeskedés, beszélgetés, stoppolás tovább. Hét vége felé pedig percre pontosan ugyanakkor értünk a Tivoli elé mindenféle előzetes megbeszélés nélkül. Természetesen stoppal.
Az egyszerűség kedvéért hatalmas sétával indultunk ismét Christiania felé, végig Európa egyik leghosszabb sétálóutcáján, a nagyjából két kilométer hosszú Strögeten. A program a jól bevált séma szerint zajlott: menjünk kocsmába, érezzük jól magunkat, aztán lesz, ami lesz. A krimóban a csaposon kívül egyetlen dán sem tartózkodott, tele volt viszont vietnámiakkal meg nepáliakkal. A tömegverekedés előtt még összeölelkeztem egy nepálival, akinek évekkel ezelőtt jártam a szülőfalujában. A hajléktalanszálló helyett ezúttal hippiknél sikerült tanyát ütni a belvárosban. Reggel még egyszer elcsodálkoztam azon, mennyire jól megfér egymás mellett a klasszicizmus és a modern, természetesen csak akkor, ha a modern jó ízléssel társul.
Este azzal a boldog tudattal ültem fel a gépre, hogy az itt töltendő négy év helyett a világ többi részén is kipróbálhatom magam. Mert azt azért őszintén bevallom, bármennyire is élhető hely Koppenhága és Dánia, a legizgalmasabb országok 150-es listáján nincs rajta.
