Foci

Cigányozás miatt szakadt félbe a magyar focimeccs

játékvezető (játékvezető, )
játékvezető (játékvezető, )

Hazánkban a Nógrád megyei másodosztályban fordult elő először, hogy egy játékvezető rasszizmus miatt beszüntetett egy mérkőzést. Jónás Kornél kapott ezért hideget, meleget, még ököllel is megfenyegették.

Április elején a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) bejelentette: eltökélt abban, hogy felszámolja a labdarúgópályákon előforduló rasszista megnyilvánulásokat. Ennek érdekében bevezette az európai szövetség (UEFA) háromlépcsős rendszerét (megszakítás, felfüggesztés, beszüntetés). Ugyan hétről hétre osztogatja a büntetéseket az MLSZ a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt, mérkőzést eddig még nem szüntettek be hazánkban ebből kifolyólag – mostanáig.

A múlt hét végén ugyanis Jónás Kornél játékvezető idő előtt (a 67. percben) véget vetett a Nógrádsáp és a Diósjenő bajnokijának a Nógrád megyei másodosztályban. Azzal indokolta ezt, hogy egy ítélete után két nógrádsápi szurkoló cigányozni kezdett, majd miután kivezettette őket a lelátóról, folytatódott a válogatott szitkok bekiabálása.

„A legdurvább formában sértegettek teljesen indokolatlanul, az, hogy ‘Te rohadt, szemét néger, hagytunk banánt az öltözőben, edd meg!’ a legfinomabb bekiabálások közé tartozott. Fontos elmondani azt is, hogy először kivezettettem a legvéresebb szájú szurkolókat a szabályok szerint, csak a legvégső döntésem volt a találkozó félbeszakítása”mondta a Bors megkeresésére Jónás Kornél, aki azt is elmondta, a találkozót követően, az öltözőből kilépve 60-70 ember várt rá, ököllel fenyegették és üvöltöztek rá.

„Én félcigány ember vagyok, a romaválogatottal bejártam egész Európát, tisztes állampolgár vagyok, fegyveres biztonsági őrként dolgozom, soha nem gyűlt meg a bajom a törvénnyel, élem a magam életét. Erre kimegyek egy futballpályára, és ott céltábla vagyok” – folytatta a játékvezető.

Jónás azt is elmondta, „felsőbb szintekről” is szóltak neki, hogy hallgasson, de ő úgy érzi, vállalni kell azt, ami történt. Arccal és névvel. „Az MLSZ rasszizmus elleni kampánya is csak akkor fog működni, ha a bírók bátran vállalják a döntéseiket. Én így tettem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik