Élet-Stílus

Ősszel kerülhet a parlament elé a színházi törvény

Ősszel kerülhet a parlament elé a színházi törvény tervezete, mivel még újabb egyeztetésekre van szükség a főváros és kulturális tárca között - közölte Závecz Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára szerdán az MTI-vel.

Hozzátette: ahhoz, hogy a struktúraváltásról szóló jogszabály a színházi szakma számára is elfogadható legyen, újabb tárgyalási fordulókat tart szükségesnek a főváros és a tárca között. Csak a színházi törvény adhat egyértelmű választ arra, hogy konkrétan mikor, miként és milyen színházi intézményeket érint majd a szerkezeti átalakítás – hangsúlyozta Závecz Ferenc.

A szakállamtitkárt annak kapcsán kereste meg az MTI, hogy a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent: a szóbeszéd szerint a Pesti Magyar Színház megszűnik és a Nemzeti Színház költözik a Hevesi Sándor térre. A Lágymányosi hídnál lévő épület főként befogadó színházként működne tovább – írta a lap. Závecz Ferenc határozottan cáfolta az információt, ugyanakkor megjegyezte, hogy a Pesti Magyar Színháznál “identitásproblémák miatt” valóban vannak gondok. Szakmailag tisztázatlan az egykori Nemzeti Színház épületének, funkciójának és társulatának pontos szerepe – vélekedett.

Megjegyezte: sok egyéb átszervezés mellett reálisnak lát egy olyan elképzelést, amelynek alapján Jordán Tamás társulata más fővárosi játszóhelyeken is szerepelhetne, míg a Pesti Magyar Színház művészei vagy más társulatok akár a Nemzeti Színházban is fellépnének. Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója az MTI-nek elmondta: pénteken találkozik Schneider Mártával, a kulturális tárca szakállamtitkárával, ekkor minden fontos kérdésről beszélnek majd. Mint mondta, az oktatási és kulturális miniszter által közzé tett, a Kulturális modernizáció fő irányai című dokumentumban olvasta az összevonásról szóló mondatot, ezen túlmenően eddig semmilyen más információt nem hallott a tervezett átalakításról.

Kérdésre válaszolva kiemelte: az, hogy költségvetési intézmény legyen a színházból, már régebben felvetődött, ehhez azonban a részvénytársaságot először meg kellene szüntetni, ami hosszadalmas jogi procedúrát jelentene. Jordán Tamás utalt arra, hogy a Magyar Hírlap cikkében Závecz Ferenc folyosói pletykának minősítette a tervet. “Ez megnyugvással töltött el engem, ennek akkor nem kell még komoly hitelt adni” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy ha komoly tervről lenne szó, mit szólna az elképzeléshez, úgy fogalmazott: csodálkozna, hogy sem Iglódi Istvánt, a Pesti Magyar Színház igazgatóját, sem őt nem keresték meg. Jordán Tamás a felvetés kapcsán azt mondta: semmiféle összevonást nem tud elképzelni.

Iglódi István az információra reagálva közölte: nincs mit mondania, nekik nem mondtak semmit a tervről. Hozzátette, hogy többféle elképzelés is létezik, de azokról hivatalosan nem kaptak semmiféle információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik