Pályafutása során kétszer volt a WBO bajnoka, második alkalommal Vitali Klicsko ellen veszítette el címét. Azóta pályafutása gödörbe került, elszenvedett egy nem várt vereséget a második vonalbeli Joseph Chingangu ellen (belelépett egy pofonba), majd pár győztes mérkőzés után jött az igazi hidegzuhany, egy negatív rekordú felhozó embertől. Ugyan ehhez egy meglehetősen érdekes bírói döntés is kellett, mert a mérkőzésvezető egy vétlen fejelés miatt keletkezett sérülés után leléptette Hide-ot.
Ezek után Herbie Hide két és fél évet kihagyott, és tavaly szeptemberben cirkálósúlyban tért vissza.
Hide sosem volt hatalmas termetű, így ez a fogyasztás nem eshetett nehezére. Most az Arena Promotions-el tárgyal a folytatásról. Az istálló Universum Box Promotions-közeli cégként tartható számon, tulajdonosa Ahmet Öner, aki boksz-menedzserként sokáig szoros kapcsolatban volt az Universum-al, és az istálló jelenleg több olyan bunyóst is foglalkoztat, akik sportpolitikai okok miatt kerültek ki az UBP kötelékéből.