Élet-Stílus

Klicsko sem érdekli Lewis-t

Szombati lapjelentések szerint a korábbi háromszoros nehézsúlyú bajnok Lennox Lewis revanslehetőséget adna a visszatérését nemrég bejelentő Vitalij Klicskónak. Az angol bajnok vasárnap cáfolt.

Mint ismeretes, Lewis a 2003 júniusi Klicsko elleni küzdelme után visszavonult, habár a mérkőzés visszavágóért kiáltott. Most azonban talán meggondolta magát, és újból edzésbe állt a Daily Mail szerint. A 41 esztendős brit sportoló Gene Tunney és Rocky Marciano után a harmadik nehézsúlyú volt, aki bajnokként lépett le a színről. A negyedik ilyen bajnok a visszatérését nemrég bejelentő Vitalij Klicsko.

„Lewis kilátásba helyezett egy kivételes visszatérést, egy világbajnoki visszavágót Klicsko ellen” – fogalmazott Bob Arum, amerikai promóter. „Ez egy hatalmas küzdelem lenne.” Bob Arum mindazonáltal elmondta, hogy bár Lewis elkezdett edzeni, de egyelőre nem nyilatkozott a folytatásról. Ez sem késett sokáig, és mint oly sokszor már, ismét úgy tűnik, hogy kacsáról van szó.

Az öklöző hivatalos weblapján megjelent közlemény szerint nem tér vissza Lewis. „Elképzelni sem tudom, hogy ezek a pletykák honnan jönnek. Én mindig tartom a szavamat, nem fogok már többet bokszolni.” – olvasható a weblapon. Az utóbbi 4 évben többször szóba került Lewis visszatérése, de az érintett mindig megcáfolta a dolgot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik