Díj nélkül távozott a 38. Magyar Filmszemléről a Skyfilm Stúdió Kft. tulajdonosa. Ám sem ez, sem frissen bemutatott játékfilmje, a Lora vártnál rosszabb startja nem keserítette el Herendi Gábort, aki a Vox magazin felmérése szerint tavaly a hazai filmes szakma 14. legbefolyásosabb emberének számított. A kezdeti, a fővárosi mozikban megmutatkozó érdektelenséggel is magyarázható „alulnézettségre” reagálva a rendező változtat az új filmje körüli hírverésen. Az ok, hogy a Lora vizuális kampánya túlságosan borúsra sikeredett .
Amerikai pszicho
Panaszra persze aligha lehet oka a mai napig reklámfilmek gyártásából és rendezéséből élő Herendinek. Nagyjátékfilmjeire, a Valami Amerikára és a Magyar vándorra több mint egymillióan váltottak jegyet, ami a legnézettebb magyar gyártású alkotások panteonjába emelte a vígjátékot. Más kérdés, hogy ez a mozi is csak hazai viszonylatban számított kasszasikernek. A 300 millió forintot hozó film bevételének 70 százalékát a mozik vágták zsebre, a fennmaradó összegen a gyártó és a forgalmazó osztozott.
Hogy az irigylésre méltóan magas nézettség dacára a Valami Amerika miért nem robbantott bankot, arra az az első hallásra meghökkentő válasz érkezik: túl sok magánpénz volt benne, és csupán 15 millió forint állami támogatás. Márpedig Herendi szerint a hazai filmes élet sajátos kapitalizmusának alapszabálya, hogy nyereséget csakis attól az alkotástól lehet várni, amely bővelkedik közpénzekben. Minél több a vissza nem térítendő apanázs, annál édesebben muzsikál a kassza.
HERENDI GÁBOR
■ 45 éves, végzettsége fogorvos. Hat évnyi praktizálás után a BBDO, majd az Akció Kft. kreatív igazgatója lett. 1993-ban Skyfilm Stúdió Kft. néven saját reklámfilm-gyártó céget alapított, amelyet feleségével tulajdonol. A cég 14 főt foglalkoztat.
■ Jelentősebb reklámfilmjei: a Postabank, a Soproni Ászok, a Pannon GSM imázsfilmjei. Nagyjátékfilmjei: Valami Amerika (2002), Magyar vándor (2004), Lora (2007), de a Skyfilm produkciója a Szeret, nem szeret, illetőleg a Tea című tévésorozat is.
■ Lánya 7, fia 5 éves. Hobbija a tenisz, a foci és a síelés.
A kétféle munka azért is nehezíti meg az életét, mert az ügyfelei egyszerűen nem fogadnak el helyettest: lévén a nagyobb cégek életében sem mindennaposak a reklámfilm-forgatások, így a megrendelők elvárják, hogy azt a keveset a legmenőbbek rendezzék. Az igazán neves alkotókat sem nagy kunszt ugyanis megfizetni, miután a teljes büdzsének csak töredéke a rendezői díj – ráadásul e szegmensben Herendi szerint néhány éve mintha teljesen feledésbe merült volna az inflációkövetés metódusa. Ezért sem tud fiatalokat becsempészni a szakmába, ahová legfeljebb a legígéretesebb, játékfilmes referenciákkal rendelkező „ifjoncok” – Pálffy Györgyök vagy Török Ferencek – tehetik be lábukat. Az átjárás a játék- és a reklámfilmek készítése között egyáltalán nem egyedi. „A filmgyártás bölcsőhelyein sem megy ritkaságszámba, hogy valaki első mozijához reklámspotokból szedi össze az indulótőkét” – mutat rá Kántor László producer, az Új Budapest Filmstúdió ügyvezetője. Mi több, a „megélhetési bűnözés” eme sajátos műfaja – vagyis, hogy a művészfilmek rendezői hosszú távon is reklámok forgatásából tartják el magukat – a fejlett országokban sem megy eseményszámba.
Fogas kérdés
Herendinek, nem kevés erőfeszítés árán, de sikerül a szűkülő, a kilencvenes évek paradicsomi állapotaihoz képest 50-60 százalékos visszaesést elszenvedő piacon újra és újra megkapaszkodnia. Itt annak ellenére is eredményes, hogy a szakmán kívülről – a fogorvosi szék mellől – érkezett. A 45 éves rendező ugyanis nem a Filmművészeti Főiskolán végzett: a SOTE-n szerzett fogorvosi diplomát, ahol később hat évig tanított, miközben praktizált is.
Páciensei biztatására, mintegy szórakozásból kezdett el forgatókönyveket írni reklámtervekhez, hogy azután felhagyjon a rendkívül jó megélhetést biztosító fogászattal, s egy ugrással az amerikai BBDO reklámügynökség kreatív igazgatói székében teremjen. Később a Geszti Péter nevével fémjelzett Akció Kft. hasonló pozícióját végül azért adta fel, mert Skyfilm Stúdió Kft. néven saját céget gründolt, ez a műhely készítette egyebek mellett a Postabank, a Soproni Ászok vagy a Pannon GSM imázsfilmjeit.
![Herendi Gábor, a vígjátékos 1 Herendi Gábor, a vígjátékos 1](cikk/00150000/156135/4.jpg)
Az alapozás sem volt hétköznapi, elvégre szülei közeli barátságban álltak Fábri Zoltánnal. Így Herendinek már siheder fejjel lehetősége nyílott a neves rendező filmforgatásain kibicelni, ahol nem csupán Fábri látásmódja, de irigylésre méltó felkészültsége és precizitása is megfogta, s a mai napig inspirálja az ott szerzett muníció. A sajátos magánkurzuson túl a fogorvosi szék mellett átélt tapasztalatait tudja leginkább kamatoztatni a kamera mögött. Állítja, a pénzes osztrák betegeknek köszönhetően rendelőjében nem csupán első milliójára tett szert még az átkosban, de kivételes empatikus készségre is. „Általában végeláthatatlan hahotába fulladtak a rendelések, és ez jellemző a forgatásokra is. Ebben a közegben tudok igazán jól dolgozni” – közli, miközben kikapcsolja mobilját, amelyen már sokadszorra zendült fel a Valami Amerika főcímzenéje.