Élet-Stílus

Hamarosan megnyitja kapuit a Korda filmstúdió

Hamarosan, mintegy 110 nap múlva megnyitja kapuit a Korda filmstúdió, melynek teljes felépítését decemberre fejezik be - közölte Krisán László, a Korda Filmstúdió Kft. ügyvezető igazgatója.

Hiller István kulturális és oktatási miniszter azt hangsúlyozta, hogy a Korda Sándor Filmstúdió megvalósítása az állam, a kulturális politika, a magánbefektetők és a magántőke új együttműködésének eredménye: olyan sajátos összefogás, amely egész Közép-Európában egyedülálló. A miniszter szerint a beruházás az állami szerepvállalás és a kulturális politika teljesen új értelmezése. A tárcavezető hangsúlyozta: az államnak a komplexumban egyetlen egy forintja sincs.

A kulturális kormányzat feladataként kiemelte, hogy a filmstúdiót az elkövetkező időszakban minden rendelkezésére álló eszközzel a világon minél több helyen bemutassa. A munkahelyteremtő lehetőségekről szólva Hiller István elmondta: a Korda stúdió a szakmai képzésnek is teret nyit, amire a magyar felsőoktatásnak, ezen belül a magyar filmszakmai felsőoktatásnak is reagálnia kell.

A stúdiókomplexum létrehozásának tervét 2004 májusában, a Cannes-i filmfesztiválon jelentették be. Az Etyek határában megvalósuló, hat stúdiót magában foglaló, 39811 négyzetméter alapterületű komplexum teljes egészében – folyamatos átadással – az év végéig készül el. A 83 millió eurós költséggel összesen 6500 négyzetméter alapterületen felépülő, négy stúdiót magába foglaló első ütemet májusban fejezik be. A műtermeket június közepétől vehetik birtokukba a filmkészítők. Az első ütemhez a stúdiók mellett produkciós irodák, öltözök, valamint sminkszobák is tartoznak.

Az év végéig készül el a második ütem részeként egyebek mellett a hatezer négyzetméter alapterületű – a világ eddigi legnagyobb stúdiójának számító – létesítmény, amely víz alatti forgatásokra is alkalmas lesz. A stúdió belmagassága 21 méter. 150-400 fő lesz a produkciókat kiszolgáló állandó állomány. Igény szerint ez a létszám megháromszorozódhat. A beruházás Demján Sándor és Munk Péter üzletemberek, Andrew Vajna amerikai filmproducer, valamint a Rotschild család befektetésében, kizárólag magántőkéből valósul meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik