Pedig cseh szempontból minden tökéletesen indult, hisz emberelőnyös szituációból a jan Marek pazar helyzetfelismerését gólra váltó Tomas Plekanec vezetést szerzett, s a kapuban Roman Cechmanek a lehető legmagabiztosabbnak tűnt.
A második harmadban viszont öt szlovák kísérletből kettő is beakadt: hiába védekeztek hát kifogástalanul Alois Adamcik tanítványai. A 23. percben Marian Gaborik kavarta meg a cseh védelmet, Pavol Demitra elé tálalt, s utóbbi éles szögből meglepte a cseh kapust.
A szlovák vezetés már nem Cechmanek lelkén száradt. A hátvéd Peter Podhradsky előrehúzódott, egy az egyben megverte a rárontó cseh kollegát, majd Miroslav Satannál hagyta a korongot. A támadó Richard Kapust hozta játékba, aki fonákkal emelt a cseh kapuba.
A harmadik játékrész derekán a cseh területi fölény ellenére érett a harmadik szlovák találat. Bár Tomas Surovy az 50. percben még csak kapuvasat talált, a fickándozó Satan ezúttal Gaborikot szolgálta ki tökéletesen, s a Minnesota csillaga a felső sarokba emelt.
Rostislav Klesla ugyan szépített, mi több, 50 másodperccel a vége előtt a csehek kapusukat is lehozták, ám az eredményen már nem tudtak változtatni. A csehek továbbjutása ettől függetlenül nem forog veszélyben.
A szlovákok emellett egy részsikert is elkönyvelhettek, hisz délután a legendás szlovák Stastny-família Egyesült államokat erősítő tagja, Paul két góljával győzelemre vezette a németek ellen végül 3-0-ra nyerő amerikaiakat.
Az E-csoportban diadalmaskodó svájciak és finnek is csatlakoztak a továbbjutók táborához.
A-csoportos világbajnokság, középdöntő
E-csoport
Svájc-Dánia 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)
Gól: Monnet (14., emberelőnyből), Di Pietro (27., ee.), Sprunger (33., 50.), illetve damgaard (37., ee.)
Finnország-Olaszország 3-0 (1-0, 0-0, 2-0)
Gól: Viuhkola (8., ee., 43.), Hentunen (19.)
Az állás:
1. Svédország 9 pont (18-3, 3 mérkőzés), 2. Oroszország 9 (17-5, 3), 3. Finnország 9 (15-7, 4), 4. Svájc 6 (6-10, 4), 5. Olaszország 0 (2-15, 4), 6. Dánia 0 (6-24, 4)
F-csoport
Egyesült Államok-Németország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Gól: Stastny (3., ee., 36.), Stempniak (44.)
Csehország-Szlovákia 2-3 (1-0, 0-2, 1-1)
Gól: Plekanec (9., ee.), Klesla (55.), illetve Demitra (23.), Kapus (31.), Gaborik (54.)
Az állás:
1. Kanada 9 (14-9, 3), 2. Egyesült Államok 9 (15-7, 4), 3. Szlovákia 6 (14-12, 4), 4. Csehország (6 14-10, 4), 5. Németország 3 (5-11, 4), 6. Fehéroroszország 0 (6-19, 0)
