Kapcsolódó linkek
A második harmadban akár pontot is tehetett volna a meccs végére a Senators, amennyiben gólra váltja a kettős emberelőnyét, vagy ha a kapusvasról nem kifelé, hanem befelé pattan a pakk. Negyven perc után azonban így vezetett a kanadai együttes. A záró felvonásban aztán remekelt a Ducks: éppen kétszer annyiszor lőtt kapura, mint az ellenfele, és ezúttal hatékonyabb is volt nála. A 46. percben Ryan Getzlaf egy pazar fonáklövéssel egyenlített, majd az 57. percben Travis Moen is beköszönt, az előtte pattogó pakkot a hálóba vágta, ezzel előnyhöz jutatta az Anaheimet a négy győzelemig tartó döntőben. A nagydöntő következő meccsét csütörtök hajnalban rendezik Anaheimben.
Eldõlt. Elõnyben az Anaheim (AP)
„Eléggé pattogott a korong, de szerencsére sikerült jól eltalálnom. Minden gyerek arról álmodik, hogy győztes gólt szerezzen a Stanley Kupa döntőjében. Nekem ez most megadatott, és mondhatom, hatalmas érzés” – nyilatkozta a csata hőse, a tengerentúli profiliga idei rájátszásban ötödször eredményes Moen, aki Getzlaf, illetve a harmadik Ducks-gólt előkészítő az ex-fradista Rob Niedermayer mellett bekerült a mérkőzés legjobb három játékosa közé.
Stanley Kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Anaheim Ducks-Ottawa Senators 3-2 (1-1, 0-1, 2-0)
Gól: McDonald (11.), Getzlaf (46.), Moen (57.), ill. Fisher (2.), Redden (25.)
Kapusok: Giguere 18 védés/20 lövés, ill. Emery 29/32
Kapura lövések: 32, ill. 20
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
A párharc állása: 1-0, az Anaheim javára.