Sport

Merész András: “Ami történt, azt fel kell dolgozni”

A magyar női vízilabda-válogatott kapitánya szerint korai temetni az együttest a hollandok elleni vereséget követően.

A Budapesten zajló vízilabda-Európa-bajnokságon Hollandia ellen kezdte meg a szereplését női válogatottunk, nem túl fényesen. Merész András tanítványai egygólos vereséget szenvedtek az esélytelenebbnek tartott ellenféltől.

“A fegyelem megoldhatta volna sok esetben a helyzetet, a hév elvitte a társaságot, ez nem is kérdés” – mondta a waterpolo.hu-nak a kapitány. “Ennek nem örültünk, ezt ki kell beszélni, a tanulságokat levonni. Frissíteni kell a lányokat fizikálisan, de mentálisan is, hiszen ami történt, azt fel kell dolgozni. Nekünk még van, mondjuk, öt mérkőzés az Eb-n, reméljük. A vereség teljesen nyilvánvalóan nem megy le a torkunkon a vacsorával együtt.”

Fotó: MTI

A szakember hozzátette, nem foglalkoztatja a játékvezetés.

“Még mindig úgy gondolom, hogy az időkérés után fellőtt labdát a blokkról nem szabadott volna megadni, hiszen az nem szándékos labdaérintés. Megadták. Az sem érdekes, hogy szerintem nullában lőttek egy gólt. A játékvezető a medence tartozéka, mondjuk úgy.”

Bujka Barbara, a válogatott egyik alapembere szerint a negyedek utolsó másodperceiben kapott gólok döntő szerepet játszottak a vereségben.

“Szerencsétlen, vagy én nem is tudom, minek nevezzem ezeket a gólokat, nem jöttek jól. De nagyon sok fórunk volt, nem tudtunk vele élni, én sem tudtam, talán túlságosan akartunk nyerni, rágörcsöltünk az egészre. Engem személy szerint feldobott a közönség, remélem, a többiek is így érezték. A hollandok pontosan azt csinálták, amit szoktak, egyszerűen rosszul kaptuk el a fonalat. Védekezésben rosszkor blokkoltunk, támadásban rosszkor lőttünk, amit máskor bevágunk, azt most nem. De ettől még nem dől össze a világ, és ugyanolyan jók vagyunk, mint előtte.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik