Kapcsolódó linkek
A párharc nyitányának első felében nem látszott meg a játékosokon a fáradtság, és az első három negyedben a nagy hármas (Manu Ginobili, Tim Duncan és Tony Parker) révén hamar jelentős előnybe kerültek. A félidőben 19 ponttal ment a hazai közönség előtt szereplő San Antonio, amely ekkor 66 százalékos hatékonysággal célzott a mezőnyből. De nemcsak támadásban villogott a Spurs, a védelmük az átlagban 24 pontot termelő Carlos Boozert levette a pályáról.
tim Duncan ismét megállíthatatlan volt (AP)
A zárónegyed elején is még 18 ponttal volt jobb 2005 bajnoka, ekkor azonban elfogyni látszott a csapat lendülete. A Utah azonban így sem tudott hét pontnál közelebb férkőzni, és a Spurs behúzta az első meccset a négy győzelemig tartó párharcban. Duncan 27 pontot 10 lepattanót tett be a közösbe, Ginobili a padról dobott 23 pontot és kiosztott 10 gólpasszt, Tony Parker pedig 21 egységgel vette ki a részét a sikerből.
A Utah-nál a második félidőre összekapta magát Boozer, és végül 20 ponttal 12 lepattanóval fejezte be a találkozót. A csapat legjobbja nem ő, hanem a karriercsúcsot dobó (34) Deron Williams volt, akire feltehetően a Spurs játékosai is jobban oda fognak figyelni, a következő szintén a texasi városban megrendezésre kerülő második találkozón.
Nyugati-főcsoport, döntő, 1. mérkőzés:
San Antonio Spurs-Utah Jazz 108-100
A párharc állása: 1-0 a Spurs javára.