Kapcsolódó linkek
Az első szegedi gól a 4., a nyitó veszprémi találat pedig 2-0 után a 8. percben született. Keményen, fegyelmezetten védekezett mindkét gárda, miközben a kapusok jól teljesítettek. A Tisza-partiak nem tudtak elhúzni, sőt a Veszprém a szünet előtt egyszer átvette a vezetést, végül 9-9-cel mentek pihenőre a játékosok.
A folytatásban megint a Szeged volt lépéselőnyben, és a 37. percben először húzott el három góllal (13-10). A lendület tovább tartott (15-10), a Veszprém pedig nyolc percig nem talált be.
Carlos Perezt remekül fogták a hazaiak (MTI)
Negyedóra volt hátra, amikor Gál reklamált egy szerinte meg nem adott büntető miatt, ezért piros lapot kapott 17-12-nél. A különbség ezután is megmaradt, a vendégek támadásban nem tudtak felgyorsulni. A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott a címvédő, hiába.
A Szegedet egyetlen győzelem választja el attól, hogy 1996 után ismét bajnok legyen. A tizenegy évvel ezelőtti volt a klub történetének eddigi egyetlen bajnoki címe. A harmadik mérkőzést vasárnap 18 órakor rendezik Veszprémben.
Döntő, 2. mérkőzés:
Pick Szeged-MKB Veszprém 25-22
A párharc állása: 2-0 a Szeged javára.
Az 5. helyért, 1. mérkőzés:
Debrecen – Erste-Békési FKC 39-33
A párharc állása: 1-0 a Debrecen javára.
A 7. helyért, 1. mérkőzés:
SEAT ETO – Tatabánya-Carbonex 30-31
A párharc állása: 1-0 a Tatabánya javára.
A 9. helyért, 1. mérkőzés:
Gyöngyösi Főiskola-Százhalombatta 27-21
A párharc állása: 1-0 a Gyöngyös javára.