Kapcsolódó linkek
Kapcsolódó videó
LeBron Jamesnek kijár az ünneplés (AP)
A San Antonio másodszor kapott ki az idei rájátszás során, következésképpen a Phoenix 1-1-re igazította a Nyugati főcsoport ezen elődöntőjének állását. A Spurs amúgy jól kezdte a mérkőzést, az első negyed után még vezetett, a végén aztán mégis sima, húszpontos vereséget szenvedett. A Suns a második játékrészben vette át a vezetést – ezt, illetve a záró menetet is 13 ponttal húzta be. A San Antonio azzal vigasztalódhat, hogy a meccs legjobbja a soraiból került ki: Tim Duncan 29 pontig jutott, a Sunsból Amare Stoudemire 27-tel, Steve Nash pedig 20-szal zárt, és utóbbinak, a gárda vezérének volt még 16 gólpassza is.
NBA, rájátszás
Keleti főcsoport, elődöntő:
Cleveland Cavaliers-New Jersey Nets 102-92
A párharc állása: 2-0, a Cleveland javára.
Nyugati főcsoport, elődöntő:
Phoenix Suns-San Antonio Spurs 101-81
A párharc állása: 1-1.