Kapcsolódó linkek
Percekkel később már Talmácsi Gábor sikeréért szoríthattunk, a helyszínen majdnem 40 ezer magyar buzdította az aranyszínű csizmában és kesztyűben pompázó Talmát. A magyar motoros hatalmas pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót, és a rajtot is remekül kapta el: az első helyen fordult, mögötte a második helyen Mattia Pasini hajtott.
Talma a Német Nagydíjon pillanatok alatt maga mögött hagyta a többieket, Brnóban viszont nem sikerült elszakadnia az üldözőktől. Az élen haladó Talmácsi és Pasini sokáig egymással volt elfoglalva (egymásnak adták át a vezetést), miközben az üldözők feljöttek a nyakukra: Lukas Pesek és a világbajnoki címért folyó versenyben második Hector Faubel is felzárkózott, és Sergio Gadea is ott maradt az élen. Az ötfősre duzzadt élmezőny nagy csatát vívott, több előzéssel. Öt körrel a zárás előtt Pasini volt az élen, utána Gadea és Faubel követezett, Talmácsi a negyedik, a hazai kedvenc Pesek az ötödik helyen robogott ekkor.

Talmácsi Gábornak nem volt szerencséje (MTI/EPA)
A hajrában, három körrel a befutó előtt Gadea a második helyen bukott el, a mögötte haladó magyar ugyan kikerülte a spanyolt, de tempót veszített, és visszaesett a negyedik helyre. Az utolsó körben remek motorozással aztán egy pillanatra újra az élre került, ám hatalmas csatában Faubel, Pasini, majd Pesek is maga mögé utasította. Talmácsi idén már negydszer végzett a negyedik helyen, a pályafutása ötödik győzelmét arató Faubel meg is előzte őt a világbajnoki pontversenyben, a spanyol csapatárs tíz ponttal vezet jelenleg.
Talmácsi nem szomorkodik
„Nem vagyok csalódott, hiszen fantasztikus verseny volt, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam dobogóra állni. A gép nem úgy ment, ahogy szombaton, képtelen voltam hasonló köridőkre, mint az időmérőn. Gadea előttem esett el, majdnem át is mentem rajta, de sikerült kikerülnöm, ám ezzel elvesztettem a ritmust. A végén még az élre álltam, de a többiek elmentek mellettem, ha még van egy kör, talán sikerül nyernem. Szomorkodni persze nincs okom, hiszen az összetettben ott vagyok a második helyen” – értékelte a futamot Talmácsi.
—-Lorenzo és Stoner idei hetedik diadala—-
A gyorsaságimotoros-világbajnokság másik magyar résztvevője, Tóth Imre a 19. lett a negyedliteresek versenyében. A győzelmet Jorge Lorenzo szerezte meg Andrea Dovizioso és Mika Kallio előtt. A spanyol kentaur könnyű – idei hetedik – sikerével tovább növelte előnyét az összetettben. Egyik üldözője, Alex De Angelis bukott, ezért csak a 11. helyen fejezte be a csehországi futamot, így kénytelen volt átadni Doviziosónak a második helyet a pontversenyben.

Magyar szurkolók Brnóban (MTI/EPA)
Casey Stoner is a hetedik alkalommal diadalmaskodott az idén a MotoGP-ben. A Ducati ausztrál versenyzője hatalmas fölényben volt a hétvégén, és a vasárnapi futamon rajt-cél győzelmet aratott, senki sem tudta megszorítani. A második helyen John Hopkins ért célba, a dobogó legalsó fokára pedig a címvédő Nicky Hayden állhatott fel. Stoner tovább növelte előnyét az összetettben a Brnóban csak hetedik Valentino Rossival szemben – már 60 pont a különbség.
Folytatás a következő oldalon!
—-Eredmények, vb-állások—-
Cseh Nagydíj, Brno
125 kcm:
1. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 40:57.408
2. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) +0.070 mp
3. Lukas Pesek (cseh, Derbi) +0.222
4. Talmácsi Gábor (Aprilia) +0.272
Az összetettben:
1. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 179
2. Talmácsi Gábor (Aprilia) 169
3. Lukas Pesek (cseh, Derbi) 129
250 kcm:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 41:04.954
2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) +7.708
3. Mika Kallio (finn, KTM) +11.107
…
19. Tóth Imre (Aprilia) +1:53.798
Az összetettben:
1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 216
2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 186
3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 176
MotoGP:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 43:45.810
2. John Hopkins (amerikai, Suzuki) +7.903
3. Nicky Hayden (amerikai, Honda) +13.100
…
7. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +22.485
Az összetettben:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 246
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 186
3. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 168
Következik: San Marinó-i Nagydíj (szeptember 2., Misano)
