A közlekedési társaság menedzsmentje továbbra is fenntartja minimum 15 ezer Ft/fő/hó bérfejlesztési javaslatát. Az augusztus 16-i megállapodás értelmében 21-én folytatódtak a bértárgyalások a BKV Zrt. vezetése és a 28 szakszervezet képviselői között. A BKV Zrt. vezetése továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett – tájékoztatta lapunkat a társaság.
A szakszervezetek képviselői a meglévő ajánlatnak csaknem a dupláját szeretnék egész évre visszamenőleg megkapni, vagyis januártól az eddig már kifizetett 15 ezer Ft/fő/hó-n túl átlagosan további körülbelül 12 ezer Ft/fő/hó bérfejlesztést kérnének. Ugyanakkor az egyik szakszervezet 16 százalékos bérfejlesztést tart elfogadhatónak a II. félévre, ami a mostani bérekhez viszonyítva átlagosan 33 ezer Ft/fő/hó bérfejlesztést jelentene – tudatta a közlekedési társaság.
A menedzsment 5+1 pontos ajánlatára támaszkodva – a törvényes menetrend szerint – felállnak az ajánlatokat részleteiben megvitató bizottságok. A sztrájktörvény értelmében feláll a sztrájkbizottság, illetve az elégséges szolgáltatásokról egyeztető munkabizottságok, melyek az augusztus 23. (csütörtöki) bértárgyalásokat követően megkezdik munkájukat. (Az egyik szakszervezet szerint ezek a bizottságok csak időhúzásra alkalmasak.)
Bartha Pál, a BKV-Liga Munkástanácsok szakszervezetének képviselője érdeklődésünkre elmondta: ők a múlt héten benyújtottak egy hat százalékos béremelési javaslatot, erre 21-ig várták a cégvezetés válaszát. Bartha szerint azonban a legutóbbi megbeszélésen „nem jutottak semmire”, ugyanis a cégvezetés erre az ajánlatra nem válaszolt érdemben, csak a Kollektív Szerződést érintő kérdésekben volt hajlandó kompromisszumra.
Ezek után mai határidőre váró másik két szakszervezettel (a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége, és a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) együtt a VTDSZSZ-szel egyidőben ők is sztrájkot hirdetnek. Ennek következménye lesz, hogy a sztrájkhoz immár csatlakozik a járművezetők maradék harmada is, illetve a metróvezetők is, így szeptember 4-én üzemkezdettől 13 óráig gyakorlatilag leáll a fővárosi közlekedés.
