Kapcsolódó linkek
Küller András szerint rengeteg egyeztetés, tárgyalás előzte meg a szerződés aláírását. “A csapatok és a bajnokság számára is rengeteget jelent, hogy névadó szponzora van a bajnoki küzdelemnek, ennek komoly üzenetértéke van más lehetséges támogatók számára is.” Az MHLL ügyvezetője újságírói kérdésre elmondta, zajlanak az egyeztetések arról, hogy mi történjen azokban az esetekben, melyekben egy konkurens sörös cég található a klubok támogatói között. A szerződés anyagi részleteit nem árulták el.
A sajtótájékoztató második részében szó esett a jövő szerdai magyar-olasz barátságos válogatott mérkőzésről is, amely 20:50-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. Ezzel kapcsolatban elhangzott: a találkozó – rendezési költséggel, az olaszok vendéglátásával együtt – 130 millió forintba kerül az MLSZ-nek. Kisteleki azt mondta, hogy közel 30 ezer szurkoló esetén nem lesz ráfizetéses a meccs.
“Természetesen óriási presztízsnyereség lenne, ha sikerülne nullszaldósra kihozni a találkozót, de talán ennél is fontosabb, hogy igazi világsztárokat sikerült Budapestre hozni és a gyerekek közelről láthatják azokat a klasszisokat, akiknek a mezeiben futballoznak.” A magyar válogatott tagjai vasárnap 16 órakor találkoznak egymással a Puskás Ferenc Stadionban, ahonnan a gödi edzőtáborba utaznak.