Kapcsolódó linkek
Tevez évenként 4,5 millió font fejében két szezonon át kölcsönben futballozik majd az Old Traffordon, majd az opciós szerződésnek megfelelően a MU a harmadik szezonban 30 millió fontért végleg megveszi az argentin támadót.
Megoldódni látszik a Tevez-ügy (Getty)
Tevez aligha találkozik a MU öltözőjében Alan Smith-szel, aki hatmillió font ellenében a Newcastle United labdarúgója lesz. Érdekességképpen: három évvel ezelőtt hétmillió fontért került az Old Traffordra. A 26 éves válogatott csatár mellett a francia Lyon lejárt szerződésű védője, a brazil Cacapa is a „szarkák” játékosa lesz a következő szezonban. Sam Allardyce menedzser nagybevásárlást tartott a nyáron, hiszen Smith és Capaca mellett korábban Mark Vidukát, Joey Bartont, David Rozehnalt és Geremit is megszerezte.
A nagypapája által készített videofelvételeknek köszönhetően igazolta le a Manchester United korosztályos együttesébe a 9 éves ausztrál Rhain Davist. A kisfiú cseleit, kapura lövéseit a nagypapája rögzítette kamerájával és a felvételt közzétette az interneten, itt találtak rá a szigetországi klub vezetői. A videofelvételt eddig összesen mintegy 800 ezren töltötték le az interneten.
Védőkkel erősíti meg a sorait a szintén a Premier League-ben érdekelt Birmingham City: Liam Ridgewell (Aston Villa ), valamint Franck Queudrue (Fulham) érkezik az újonchoz. Ridgewellt egyébként már januárban is meg akarta szerezni a Birmingham, ám az Aston Villa visszautasította a klub kétmillió fontos ajánlatát, és kölcsön sem adta a játékost. A sajtóhírek szerint városi vetélytárs most rábolínt a 2,5 milliós újabb ajánlatra, és Ridgewell pénteken már át is eshet az orvosi vizsgálaton. “Különösen a sérülések miatt pillanattnyilag a védelem megerősítése a legfontosabb” – így Steve Bruce menedzser.
A Reading a középpályás sorát „izmosította” Emerse Fae megszerzésével. Az angol klub a jelentések szerint 2,5 millió fontot fizet a 23 éves elefántcsontparti labdarúgóért, aki hároméves szerződést írt alá plusz egyéves opcióval új állomáshelyén, ahol a 20-as mezben virít majd. Fae – aki a Reading eddigi legdrágább játékosa – pótolhatja a Chelsea-hez igazolt Steve Sidwellt.
A PSV-t elhagyó Alex is a londoni kékekhez igazolhat, miután a Chelsea kijárta, hogy a brazilvédő megkapja a munkavállalási engedélyt. A szerződés aláírása előtt Alexnek és a Chelsea-nek még meg kell egyeznie a kontraktus időtartamában, illetve a brazilra még orvosi vizsgálat is vár.
Az AC Milan nyerte azt a versenyfutást, amely a 17 éves brazil karmesterért, Alexandre Pato játékjogáért zajlott. A Milan a városi rivális Intert, a Real Madridot és a Chelsea-t győztes le ebben a sajátos küzdelemben. „A különösen tehetséges Pato hamarosan csatlakozik a csapathoz, és szeptember 3-tól edzőmérkőzéseken is pályára lép” – jelent meg a milánóiak honlapján.
Egy másik brazil, Julio Baptista viszont biztosan nem igazol Carlo Ancelotti csapatához, a csatár minap kijelentette: jól érzi magát Madridban, a Realban kívánja folytatni a karrierjét. A 25 éves csatár 2005-ben igazol a királyi együtteshez, amely tavaly kölcsönadta őt az angol Arsenalnak.