Kapcsolódó linkek

Ronaldinhóhoz ragaszkodik a Barcelona elnöke (AFP)
„Nem adjuk el Ronaldinhót, és nem állunk kapcsolatban sem a Chelsea-vel, sem az AC Milannal, sem más csapatokkal” – mondta Laporta, aki ezzel a kijelentésével – valljuk be – sokakat meglepett. Ugyanis roppant hihetőnek tűnt, hogy Ronaldinho nem tölti ki a 2010-ig szóló szerződését, és már januárban új együttesbe igazol.
Erre engedett következtetni, hogy a 2005-ös Aranylabda-szavazás győztese az utóbbi találkozókón legfeljebb csak csereként kapott helyet, továbbá az, hogy éjszakai kiruccanásai, valamint gyengébb formája miatt nem csak Frank Rijkaard vezetőedzőnél, hanem klubon belül, illetve a szurkolók egy részénél is kegyvesztetté vált.
A vasárnap esti, Deportivo La Coruna elleni bajnokin ugyanakkor újra a kezdőben kapott helyet, s góllal járult hozzá a katalánok 2-1-es sikeréhez. Laporta ezután okkal mondhatta, hogy Ronaldinhóval „minden rendben van”. „Most mindenki láthatta, úgy harcol, mint mindenki más a csapatban. Nagyon számítunk rá a jövőben. Nem megy sehová” – hangoztatta az elnök. S az elmondottakra maga a játékos is ráerősített azzal a kijelentésével, hogy maradni akar.
