Élet-Stílus

Szeles Mónika visszatér

Közel öt évvel eddigi utolsó tétmérkőzése után vissza akar térni a pályára Szeles Mónika, a női teniszezők világranglistájának volt éllovasa.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu

“Imádok játszani, ezt semmi nem tudta megváltoztatni” – mondta az újvidéki születésű, amerikai és magyar állampolgársággal is rendelkező klasszis, aki vasárnap ünnepelte 34. születésnapját.

Szeles úgy tervezi, hogy elindul a március végi, Key Biscayne-i tornán – feltéve, ha a háta és bokája állapota ezt megengedi. Amennyiben a visszatérés jól sikerül, 2008-ban további versenyeket is vállal.

Szeles a 2003-as Roland Garroson játszotta mostanáig utolsó tétmérkőzését, utána lábsérülése megakadályozta a szereplésben. Pályafutása során 9 Grand Slam-versenyt nyert, összesen 53 WTA-tornán nem talált legyőzőre és több mint 14 millió dollárt “ütögetett” össze.

A kilencvenes évek elején vitán felül a világ legjobbja volt, ám 1993-ban egy zavarodott Steffi Graf-rajongó hátba szúrta a pályán, ezért hosszú ideig nem versenyezhetett. Visszatérése után már nem tudta megismételni nagy sikersorozatát.

Utoljára 2002-ben, Madridban nyert tornát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik