Élet-Stílus

DiCaprio Oscart adna Scorsesének

Leonardo DiCaprio szerint kész vicc, hogy Martin Scorsese még egyetlen Oscar-díjat sem kapott életében. DiCaprio ezt Tokióban tette szóvá egy sajtótájékoztatón, amelyet A tégla című, új Scorsese-film hétvégi bemutatója előtt rendeztek.

“Csodálatos lenne, ha ez a film díjat kapna, azt hiszem, nagyon megérdemelné. És ám biztos vagyok benne, hogy a tőlem balra álló férfiú mindenképpen megérdemelné. Kész vicc, hogy ez eddig nem történt meg” – mondta félreérthetetlenül a veterán rendezőre célozva Leonardo DiCaprio, aki a filmben az egyik főszerepet alakítja.

Noha Martin Scorsese a filmművészet egyik mesterének számít, még egyetlen Oscar-díjat sem kapott, még az olyan, ma már klasszikus műnek számító filmjeiért sem, mint a Taxisofőr, vagy a Dühöngő bika.

Ám mivel A tégla megkapta a legjobb filmnek járó Golden Globe-díjat hétfőn, sokat úgy vélik, Scorsese Oscar-díja most már szinte biztosra vehető.

Maga a rendező úgy nyilatkozott, hogy nem számít rá, hogy megkapná a rangos elismerést. “Már régen megtanultam, hogy nem lehet jó filmet csinálni azzal a céllal, hogy az ember megkapja az Oscart. Meg lehet ugyan próbálni így filmet készíteni, de felesleges, mert a dolog nem így működik” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik