Élet-Stílus

Erdei: következik Roy Jones?

Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka egyértelmű esélyesként lép ringbe szombaton az amerikai Danny Santiago elleni címvédő mérkőzésén, Düsseldorfban. A hírek szerint ezután Roy Jones következhet.

A 32 éves magyar klasszis, aki eddig százszázalékos a profik között (25 mérkőzés/25 győzelem) optimistán várja az összecsapást, amely mérföldkő az életében, hiszen először meccsel majd apukaként. “A fiam plusz erőt ad nekem. Érkezésével új világ nyílt meg előttem, nagyon büszke vagyok rá. A tőle kapott energiákat pedig szeretném kamatoztatni a ringben” – nyilatkozta a hetedik címvédésére készülő Erdei.

A szakemberek esélylatolgatásaikban kiemelik, hogy az Universum Box Promotion kiválóságának 33 éves ellenfele elsősorban mérlege miatt lehet félelmetes, ugyanis 32 profi meccsén csupán két vereséget szenvedett, s egyszer végzett döntetlenre. Ehhez azonban gyorsan hozzáteszik, hogy Santiago még sohasem bokszolt megközelítőleg sem olyan erős ellenféllel, mint a magyar bajnok. “Tizennégy éves korom óta álmodok egy vb-címmeccsről, ami sok öklözőnek nem adatik meg, most azonban nekem igen. Már csak ezért is szeretnék élni a nem mindennapi lehetőséggel” – nyilatkozta elszántan az amerikai kihívó.

Sokakat azonban már inkább Erdei következő mérkőzése foglalkoztat, hiszen a korábbi pletykákat, amelyek szerint a szupersztár, a súlycsoport korábbi királya, Roy Jones Jr. lehet a magyar nyolcadik kihívója, egyre megbízhatóbb források is megerősítik. “Jöhet Jones, s ha kell, elmegyünk Amerikába is ezért a meccsért. Nem tartunk senkitől, mert Zsolt a legerősebb félnehézsúlyú a világon” – kommentálta a híreket Erdei edzője, Fritz Sdunek.

A düsseldorfi gála fő mérkőzésére a tervek szerint 23 órakor kerül sor. Az eseményen Erdei Zsolt mellett Balzsay Károly és Bedák Zsolt is szorítóba lép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik