Élet-Stílus

Apple: telefon és tv

Az Apple Computer Inc. helyett Apple Inc. lesz Steve Jobs cégének neve, amely egyben jelzi a cég stratégiáját, amit a most bemutatott mobiltelefon és a korábban bejelentett AppleTV képvisel: a digitális fájlok "elszakítását" a számítógéptől.

Az Apple Computer Inc. vezérigazgatója, Steve Jobs kedden este bemutatta a sokak által türelmetlenül várt Apple márkájú, érintőképernyős mobiltelefont, amely sok jellemzőjében a cég népszerű iPod zenelejátszójára emlékeztet.

Jót tett az Apple-részvényeknek a bejelentés

A társaság által megrendezett Macworld konferencián Jobs elmondta azt is, hogy az új termék neve iPhone lesz. Miközben a bejelentést követően az Apple rajongók már azokat a részleteket várták, hogyan lehet majd zenét hallgatni, telefonálni és az okos telefon többi beépített funkcióját használni , a tőzsdén egyszeriben több mint 6 százalékkal ugrott meg az Apple árfolyama.

Ez a lépés tovább erősítheti az Apple meghatározó pozícióját a hordozható digitális médialejátszók piacán. Az iPod jelenleg az amerikai mp3-lejátszó piac több mint 70 százalékát mondhatja magáénak. Az Apple bevezetése óta több mint 70 millió iPod-ot adott el; a vásárlók, egyenként 99 centért több mint kétmilliárd dalt töltöttek le az iTunes segítségével.

Az új telefon alig 11.6 milliméter “vastag”, használatát 3,5 inches – minden eddigginél pontosabb – érintőképernyője segíti, a készüléknek 2 megapixeles kamerája van, tárkapacitása pedig 4 vagy 8 gigabyte. Működését az Apple OS X operációs rendszere támogatja. A 4 gigabyte-os telefon ára 499 dollár, a 8 gigabyte-s változaté 599 dollár lesz. Az Egyesült Államokban júniustól, Európában a negyedik negyedévben, Ázsiában 2008-ban lesz megvásárolható.

A Paramount filmjei is elérhetők az iTuneson

Jobs egy másik készülékről is beszélt, ami azt teszi lehetővé, hogy a számítógép és a televízió összekapcsolása révén a felhasználók az eddiginél könnyebben nézhessék meg a letöltött filmeket egy nagy képernyőn.


Apple: telefon és tv 1

50 óra mûsort is rögzíthet az Apple set-top-box.


Az “AppleTV” prototípusát Jobs már szeptemberben bemutatta, most elmondta, hogy a 40 gigabyte-os merevlemezzel rendelkező, így mintegy 50 óra műsort rögzíteni képes set-top-box 299 dollárért lesz megvásárolható. Sokak szerint éppen olyan forradalmi változást hozhat a digitális filmek megtekintésében, mint az iPod tette a zenehallgatásban.

Mindkét készülék képes ugyanis arra, hogy “elszakítsa” a digitális fájlokat a számítógéptől. Jobs elmondta azt is, hogy az Apple iTunes online áruházában immár nemcsak a Disney filmjei vásárolhatóak meg, hanem elérhetőek a Paramount alkotásai is. Mindez érthetővé teszi a vezérigazgató utolsó bejelentését is: a társaság nevéből immár elhagyják a számítógép szócskát: az cég neve az eddigi Apple Computer Inc. helyett Apple Inc. lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik