Rangadóhoz méltó teltház előtt és feszültségben kezdődött a találkozó, hiszen két perc elteltével még mindig 0-0 állt az eredményjelzőn. A maroknyi táboruktól és csinos táncoslányaiktól “támogatott” vendégek némi bizonytalankodás után a kétszer is az év játékosává választott Wauters, valamint 2006 legjobbja, a Pécsett is megfordult Sztyepanova révén alaposan beleerősítettek. A nyitó negyed végül Iványinak a dudaszó pillanatában, futtából elengedett triplájával lett a hazaiaké.
A folytatásban maradt a pontszegény, öldöklő küzdelem, ám mivel a pécsi támadások befejezése szinte kizárólag Johnsonra vagy Iványira hárult, egy idő után már Igor Grugyin együttese volt előrébb. A nagyszünetben 29-33 volt az állás. Ami az első félidő statisztikáját illeti, jelentős eltérés csupán a hármasok értékesítésében mutatkozott a felek között: a Rátgéber-gárda 16, míg a rivális 43 százalékkal célzott kintről.
Térfélcsere után is a távoli kísérletekre hagyatkoztak a hazai kedvencek, mivel a túloldalon álló “ikertornyok” – Sztyepanova és Wauters – mellett esély sem mutatkozott a palánk alatt. A 29. percben Vajda kipontozódása, 45-48-nál pedig Artesina triplája hűtötte le a lelkesedést, ám az újabban rendre nyerőemberré előlépő Johnson két hármasától ismét “robbant” a csarnok.
A nemrég érkezett Edwards duplájával 53-53 lett, majd Béres és Iványi brillírozott, míg az Európa Kupa-, Euroliga- és klub-vb-győztes ellenfél csak Artesina révén tartotta magát. A vége előtt 27 másodperccel 68-69 volt az állás, amikor Iványit tripla közben faultolták, és ő elképesztő hidegvérrel mindhárom büntetőt bedobta. Az ellentámadásból nem lett kosár, így a Pécs szenzációs sikerével 6/3-ra javította mérlegét.
Rátgéber László vezetőedző: “Minden elismerésem a csapaté, amely négy nap alatt a második rettentő nehéz mérkőzésén állt helyt.”
Euroliga, 9. forduló, B csoport:
MiZo Pécs-Szamara (orosz) 71-69
Pontszerzők: Johnson 25/9, Iványi 16/9, Béres 13, Edwards 5, Bujdosó 6/3, Fegyverneky 6, illetve Artesina 23/15, Sztyepanova 14, Wauters 12, Lawson 11/3, Walker 4, Haynie 3/3, Korsztyin 2