A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Varga Tamás megbízott főtitkár az elmúlt másfél hónap eseményeit taglalva elmondta, ő és a könyvvizsgálattal megbízott DEN Számviteli Szolgáltató Kft. hiába kérte többször is az eljáráshoz szükséges dokumentumokat Kocsis Nándortól, a szövetség gazdasági vezetőjétől, azok nagy részét egyáltalán nem kapták meg. Fainné Kaszab Sarolta, a DEN képviselője jelezte, míg a beszámolóban 6,210 millió forint plusz szerepel a 2005-ös évre, addig a kivonatban 4,799 millió mínusz, igaz, alaposabb ellenőrzésre nem kerülhetett sor, mivel a kivonat mellé a számlákat, szerződéseket, illetve más, a bevételeket és kiadásokat igazoló iratokat nem kapták meg. A 11 millió forintos különbségre Kocsis Nándor, miután szembesítették ezzel, csak annyit reagált, hogy a 2005-ös kivonat még nyers, azaz nem végleges – jelezte Varga.
11 millió forint a különbség
A többszöri felszólítások, illetve levélváltások január közepére jártak kisebb eredménnyel, a DEN-hez ekkor eljutott a 2005-ös főkönyvi kivonat, amely azonban összehasonlítva a tavaly májusban, a közgyűlés által elfogadott közhasznúsági beszámolóval, komoly eltéréseket mutat.
Szakszerűtlenül könyveltek
A 2006-os évre a DEN csak június 30-ig kapott főkönyvi kivonatokat, amelyeknek azonban már a kiindulási számai sem voltak helytállóak. Emellett elhangzott, hogy Kocsis még azt sem volt hajlandó elárulni, ki végzi a szövetség könyvelését, mint ahogy eddig szinte semmiben sem működött együtt a céggel. A jelentésében a DEN Számviteli Szolgáltató Kft. a fentieken túl megállapította, hogy Kocsis Nándor nem rendelkezik a munkaköréhez szükséges regisztrációval, illetve a szövetség sem áll szerződéses jogviszonyban a Pénzügyminisztériummal, vagy a Magyar Könyvvizsgáló Kamaránál bejegyzett könyvelővel. Az MKOSZ-nél szakszerűtlenül könyveltek, és a vizsgálat lefolytatásához a számvitel rendbetételére van szükség, ezért a 2006-os és a 2005-ös év újrakönyvelésére is szükség lehet. Az adatok szerint a sporttörvény előírásai ellenére a szövetség egyáltalán nem alkalmazott könyvvizsgálót.
A vizsgálat eddig eredménytelen volt, és Varga Tamás kiemelte, továbbra sincs konkrét ígéret arra, mikor kapja meg a cég a kért iratokat. A főtitkár a folytatásról nem akart nyilatkozni, csupán annyit mondott, hogy büntetőjogi következménye is lehet az ügynek, de egyelőre még várnak. A sajtótájékoztató után került sor az MKOSZ közgyűlésére, amelyen az elnökség mandátumának megszűnése miatt egy háromtagú ad hoc bizottságot választottak.
Megalakult az ad hoc bizottság