Élet-Stílus

Egy belépővel Munkácsyra és Dalíra

Munkácsy Mihály festményeiből nyílik kiállítás pénteken a Szombathelyi Képtárban, a tárlat szervezői több mint húszezer látogatóra számítanak – közölte a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Gálig Zoltán, a képtár igazgatója.

„A kiállított képek Pákh Imre, az Amerikai Egyesült Államokban élő gyűjtő gyűjteményéből származnak, és Budapest után már több vidéki városban, például Debrecenben, Pécsett, Kaposváron, Szegeden Békéscsabán és Miskolcon láthatták az érdeklődők” – mondta.

Hozzátette: a február 25-ig megtekinthető tárlaton Munkácsy Mihály 27 festményét, valamint a róla készült portrékat láthatják az érdeklődők. Zsámboki Mónika, a kiállítás egyik szervezője a tájékoztatón elmondta: a kollekciót kiegészítették a Magyar Nemzeti Galéria néhány festményével, grafikájával, valamint Munkácsyhoz kötődő dokumentumokkal.

„A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumtól több Munkácsy-ereklyét kaptunk kölcsön, amelyek még közelebb hozzák a művész személyiségét a látogatókhoz” – tette hozzá. A kiállításon bemutatják például Munkácsy sétapálcáját, festőecseteit, valamint néhány általa vásárolt népművészeti ruhadarabot, amelyekbe valószínűleg a megfestett modelleket öltöztette.

Zsámboki Mónika elmondta: a kiállításon látható lesz Munkácsy talán legismertebb festménye, az Ásító inas, egy önarckép és több híres tájképe.

„Úgynevezett szalonképeiből néhányat eredeti, korabeli bútorok között, XIX. század végi enteriőrt varázsolva mutatjuk be” – mondta.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is: a Szombathelyi Képtárban január 21-ig még nyitva tart a Salvador Dalí grafikáit bemutató kiállítás is, a két tárlatot egy belépődíjért tekinthetik meg az érdeklődők. A Munkácsy-vándorkiállítás anyagát Szombathelyről Szolnokra viszik majd, de még idén várhatóan bemutatják Székelyudvarhelyen és végül Munkácson is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik