Kapcsolódó linkek
A 20 éves Djokovic döcögősen kezdett az Andy Roddickot és Marcos Bagdatiszt elbúcsúztató Andrejev ellen, de hamar átvette az irányítást, és három 6:3-as szettel leiskolázta ellenfelét. Az eső játszmában azonnal elveszítette az adogatását a még versenyben lévő legfiatalabb játékos, de rögtön visszabrékelte Andrejevet. A nyolcadik gémben aztán az orosz rövid megingását kihasználva megszerezte a szett megnyeréséhez szükséges előnyt Djokovic.

Djokovic a még versenyben lévők között a legfiatalabb (AFP)
A második játszmában azonnal elvette riválisa adogatását az egyre magabiztosabb Djokovic, és a harmadikban is az első adandó alkalommal brékelt. A második, illetve a harmadik szettet is 6:3-mal nyerte a szerb, aki így kivívta élete első Grand Slam-elődöntőjét.
Hasonlóan alakult a másik negyeddöntős összecsapás a férfiaknál, a különbség csak az volt, hogy Moya a harmadik szettre teljesen kiengedett, miután esélye nem volt megszorítani a kirobbanó formában teniszező címvédőt. Nadal a döntőbe jutásért Djokovic-csal
A junior fiúknál Tóth Bence Gyula kiesett a nyolcaddöntőben. A magyar tehetség 1:19 órás mérkőzésen maradt alul a mexikói Cesar Ramirezzel szemben.
Férfi egyes, negyeddöntő:
Djokovic (szerb, 6.)-Andrejev (orosz) 6:3, 6:3, 6:3
Nadal (spanyol, 2.)-Moya (spanyol, 23.) 6:4, 6:3, 6:0
Junior férfi egyes, nyolcaddöntő:
Ramirez (mexikói)-Tóth Bence Gyula 6:4, 6:2
